Chapter 09. "Elrontottad a pillanatot"

(Sziasztok! Bocsánat a késésért, de nem volt időm írni. A következő részt, tényleg nem tudom mikor lesz mert most utazok Svájcba utána Horvátországba és nem hiszem hogy ott fogok tudni írni. Ha mégis, akkor ugyanott ahol eddig hirdetni fogom és meglátjátok. Kellemes olvasást. Puszy.)

Üres piás üvegek mindenhol, a levegőben erős alkohol szag terjeng és semmi sincs a helyén. A nappaliba a fotel eltolva, a díszpárnák szanaszét hevernek a földön, Brad a kanapén kinyúlva, Adam a szőnyegen alszik, két ismeretlen fiú a padlón elterülve,keresztbe egymáson és még egy ismeretlen fiú a hűtőnek dőlve. Nem akartam foglalkozni velük, csak felmenni a szobámba, de a vezetékes telefon villogása felkeltette a figyelmem. Odamentem és elindítottam a hangpostát, melyet apa küldött. 2 órája.

~Sziasztok! Remélem otthon vagytok mert hamarabb megyünk haza. Dél körül otthon vagyunk.~ 

Szemeim kipattantak mikor meghallgattam a hangüzenetet. Brad nagyon nagy bajban van ha apa így találja őt és a házat. Tartozom annyival a tesómnak hogy rendet rakjak. Körbenéztem még egyszer, majd az órára pillantottam. 10:02 Josh-ra pillantottam, Ő még mindig az ajtóban állt és várta a reakcióm, de még én se tudtam hol kezdjem. Egy valami biztos: nem kis munka lesz. 

Odamentem Brad-hez és elkezdtem keltegetni. Ő mindig csak valami "hagyjál már" "mindjárt" féleséget mondott és fordult egyet. Soha nem volt könnyű felkelteni, de volt egy titkos fegyverem. 

Elindultam a konyha felé, átlépve a földön alvó haverjait, egy pohár vízzel tértem vissza. Próbáltam keltegetni, de ismét semmi hatása nem volt ezért ráborítottam a vizet. 

-Hülye vagy? -kiabált, majd a fejéhez kapott. Összeráncolt homlokkal nézett engem. 

-Apuék mindjárt itt lesznek. -mondtam idegesen. Szemei kipattantak. Felugrott a kanapéról és körbenézett. Akármekkora is volt a kupi, nem azt nézte. Szemei megállapodtak Josh-on majd rám nézett. Nemlegesen ráztam a fejem mert tudtam hogy azt akarja kérdezni kibékültem-e vele. 

-Jó, te vidd haza a haverjaid én addig nagyjából összetakarítok. -biccentettem a fejemmel a padlón elterülő fiúkra. 

Brad miközben tántorgó barátait kísérte ki, félvállal neki ment Josh-nak, aki még mindig a nappali ajtó félfalának dőlve állt. Nem tulajdonított különösebb figyelmet Brad tettének, sőt még csak oda se nézett. Nem akartam hozzá se szólni ezért úgy voltam vele, megvárom míg magától elmegy.
Odamentem a földön fekvő Adam-hez és megpróbáltam felhúzni. Megfogtam a kezét, mert ha már föl se kel legalább a kanapén feküdjön hogy össze tudjak takarítani. Fel akartam húzni, de Ő lerántott. A mellkasára estem, Ő kinyitotta szemeit és elmosolyodott helyzetünkön. A mellkasán feküdtem, pár centi volt az arcunk közt. Vegyes érzések voltak bennem és deja vu érzésem támadt. Igen, ez már megtörtént. Elvesztem szemeibe és sexy féloldalas mosolyába, pedig nem akartam. Látszott rajta hogy eléggé másnapos, de tudja mit csinál. Mosolyogva nézett rám és fogta a kezem, ami miatt nem tudtam felállni.
-Khm..-köszörülte meg feltűnően a torkát Josh az ajtóban. Mindketten oda néztünk. Lemásztam róla és felálltam, Ő követett. Kérdőn nézett rám és már tudtam hogy mit fog kérdezni.
-Ti újra...-kezdte Adam de félbeszakítottam. Még kérdésnek is szarul hangzott hogy újra együtt. Soha nem lesz olyan hogy újra együtt.
-Nem! -vágtam rá, majd Josh-ra néztem.- Itthon vagyok, jól vagyok, nem haltam meg, hazamehetsz. -adtam tudtára hogy ideje indulnia.
-Öhm..oké..akkor szia. -mondta bizonytalanul. Kicsit dadogott, ami elég szokatlan tőle. Valószínűleg nem azt várta hogy hazaküldjem. Még mindig az ajtóban áll. Mit vár hogy kikísérjem és könnyes búcsút vegyek tőle? Azt várhatja.
-Az ajtót megtalálod egyedül is. -mondtam már kissé türelmetlenül. Bólintott és elment. Vissza fordultam Adam-hez aki engem nézett. Amolyan "biztoshogynemvagytokegyütt?" és "tudomhogyigen" nézés keverékével nézett rám. Nem tudom ez milyen nézés, de ezt éreztem.
-Mi van? -kérdeztem kicsit se kedvesen.- Fogj egy seprűt vagy valamit és kezdj el takarítani. -szedtem össze az üres üvegeket és dobtam ki a kukába. Ő még mindig nem csinált semmit csak nézett rám. -Siess már apuék mindjárt itthon lesznek. -mondtam hangosabbnál, mint az alaphangom. Megrázta a fejét és elkezdte Ő is összeszedni az üvegeket. Azért kíváncsi lettem volna mire gondolt.

Rend van. Brad sehol. Adam és én elégedetten ülünk a kanapén, miután a "nagy" takarításba elfáradtunk. A kopogásra mind ketten az ajtóra kaptuk a fejünket. Gondolom vagy apuék jöttek vagy Brad. De akkor minek kopognak? Nincs kulcsra zárva az ajtó. Felálltam hogy kinyitom de Adam megelőzött. Fogalmam se volt hogy ki jöhetett. Josh jött volna vissza? De minek? Vagy Brad szórakozik? Nem kellett sok hogy megtudjam.
Az ajtót kicsapta, Adam-et félrelökte és egyenesen felém rohant Jessica. Én a nappali közepén álltam, Ő pedig szó szerint nekem rohant. Fellökött minek hatására leestem a földre, Ő rá ült a derekamra és ütni akart, de megfogtam mindkét kezét, s próbáltam tartani. Még csak most eszméltem fel, bár még így se értettem miért csinálja ezt. Valami olyasmit kiabált hogy "Miért tetted" meg hogy "Hogy merted te ribi". Őszintén nem tudtam mi baja van, csak azt hogy lassan kezd kicsúszni a kezemből a keze. Nem kellett sok hogy Adam is feleszméljen és leszedje rólam.
-Mi van a barátodnak kell segíteni neked? -nevetett fel.
-Legalább nekem segít. -vágtam vissza, a tegnapira célozva. Josh még csak utána se ment. De mit is várt tőle? Jess meglökte Adam-et mellyel kiszabadult fogásából. Az ajtó hangos csapódása jelezte hogy elment.
-Jól vagy? -mért végig. Semmi bajon nem lett, de nem értem miért tette. Én próbáltam lerázni Josh-t, nem tehetek róla hogy nem hagy békén.
-Igen. Köszi. -öleltem át. Ezzel jeleztem hogy köszönöm és nem mellesleg jól esett.  Arcomat a vállába fúrtam. Hiányzott már egy ölelés. 
-Szóval a barátod vagyok? -kérdezte mosolyogva. Nem láttam, de hallottam a hangjából hogy mosolyog. 
-Paraszt! -löktem el magamtól és csaptam a vállába. -Elrontottad a pillanatot. -nevettem. 
-Tetszett a pillanat? -kérdezte egy incselkedős vigyorral. Azt akarja hogy azt mondjam neki hogy szeretem. Pedig nem. Bár nem tudom. Amit én érzek az több mint barátság, de kevesebb int szerelem. Igazából nem is tudom mit érzek. 
-Hagyj békén. -mondtam enyhe mosollyal az arcomon és elindultam volna, de ahogy megfordultam  gyengéden megfogta a csuklóm és maga felé fordított. 
-Még nem válaszoltál. -nézett a szemembe. 
-És nem is fogok.-mosolyogtam rá. Ő is mosolygott. -Szólj ha megjöttek, addig a szobámba leszek. -fordultam vissza a lépcsőről. 

Már vagy fél órája elmúlt dél, de semmi. Brad is hazajött, de ők még nem. Ezért siettem annyira a takarítással? Felnyitottam a laptopom és interneteztem hogy elüssem az időt. Nem sokkal később kopogást hallottam az erkélyem felől. A függöny elvolt húzva, de nem láttam senkit. Lassan sétáltam oda és egy papírt találtam az erkélyem közepén. Izgatottan nyitottam ki az erkély ajtóm és kaptam fel a papírt. Kicsi, gyűrött papír volt, pár sornyi szöveggel, mégis sokkot kaptam amikor elolvastam. Eléggé megijedtem. 

Mondd meg a kis barátodnak hogy fizessen vagy te fogod megbánni. 

3 napja van, nem több!

Jól vigyázz kislány, figyellek!

Chapter 08. "Pénteken ő fizet"

*Josh szemszöge*

-Ha elég bátor csaj voltál ahhoz hogy ki üsd Jess-t, akkor ehhez a játékhoz is. Nem? -kérdezte Eric mosolyogva Eliza-tól, mikor beléptem a szobába. 

-Mit akartok játszani? -kérdeztem Eric-től. 

-Vetkőzős pókert. -mosolygott. Eliza meglepetten nézett rá és láttam rajta hogy nem épp ez a játék a kedvence. 

-Szerintem játszunk valami mást. -mondtam. Nem akartam hogy lássák Eliza-t fehérneműben és én se akartam a fiúkat látni, hisz nem kérdés, ebbe a játékban én vagyok a legjobb, szóval nem magam miatt aggódtam. 

-Nem! Ez  egy tök jó játék. Játszunk! -nézett rám amolyan "ne hogy azt hidd" fejjel. Csak azért akarja ezt játszani hogy idegesítsen. És mit ne mondjak...sikerült neki. 

Lola hazament, de szerintem így volt a legjobb. Nem neki való ez a játék, hisz a húgom. David és Eric már boxerba vannak, Rob és én pedig nadrágba. Eliza még ruhába volt mert kihasználta hogy nő és mindig valami csecsebecsét vett le. Nem is tudom minek neki annyi karkötő meg nyaklánc.

-Haha. Na fiúk mi lesz ha nem ti nyertek? -nézett Eliza Eric-re és David-re nevetve. 

-Szerintem te se akarod hogy ők veszítsenek. Ahogy én se. -nevetett Rob. 

-Viszont veszíteni se akarok. -vágta rá Eliza. 

-Pedig te vagy már csak teljesen felöltözve és ha jól tudom már se zokni, se semmilyen ékszer nincs rajtad. -mosolygott David. 

-De jól informált vagy. -mosolygott Eliza. -Viszont a jövőbe nem látsz. 

-Akkor nézzük mi lesz a jövőbe. -fordította fel a lapjait David, mire mindenki felfordította. Eliza arcán a meglepődöttség látszott a legjobban és már tudtam hogy veszített, mert nem fordította fel a lapjait. 

-Na mi van? -incselkedett vele David. 

-Csaltatok! -színlelt felháborodottságot miközben mosolygott Eliza. 

-Na gyerünk! Vetkőzz. -buzdította Eric.

-Úgy se fogod. -néztem rá, amit kihívásnak vett. Nem láttam még nőt ilyen gyorsan levenni a pólóját, pedig láttam már egy párat. Miután levette, David füttyentett Eric pedig egy sóhajtás kíséretében kiadott egy húú-hangot. Rossz volt látni hogy nyál csorgatva néznek rá, de a legrosszabb az hogy életem szerelme itt ül tőlem egy karnyújtásnyira és mégsem lehet az enyém.
-Ki megyek inni addig osszatok. -állt fel Eliza, majd egy győztes mosolyt villantva elhagyta a szobát. Felálltam és elindultam utána.
-Héj. -szólt utánam Rob és fenyegetően nézett. Aprót bólintottam hogy semmi baj nem lesz és tovább mentem a konyha irányába. Egy rövid folyosó volt a nappali és a konyha között.
Lassan odasétáltam mellé, kb. 3-4 lépésnyire és néztem. 

-Mi van? -nézett rám idegesen. Ez tetszett. Nagyon szexi mikor így néz.
-Nem válaszoltál még a kérdésemre. -léptem egyet felé, ő pedig automatikusan hátra lépett.
-Milyen kérdésedre? -mért végig, majd egy nagyot nyelt. Dühös volt rám, szemei szikrát szórtak.
-Szeretsz? -villantottam egy féloldalas mosolyt és léptem közelebb. Hátra akart lépni de a konyhapult megállította.
-Szeretlek-e? -emelkedett egy oktávval feljebb a hangja és lett hangosabb. Mutató ujjam a szám elé tettem ezzel jelezve hogy ne ordibáljon.- Összetörtél, megaláztál, játszottál velem, napokig folyamatosan sírtam miattad, nem aludtam, minden nap meg akartam halni, nap mint nap azzal a tudattal keltem fel hogy mekkora egy idióta vagyok, félve mentem a suliba hogy megint látnom kell téged, a padlón voltam miattad. -mondta halkabban és egy könny folyt végig az arcán. Rosszul esett amit mondott. Sajnáltam és soha életemben nem gondoltam volna hogy ez mind miattam történt.- És még mindig nem hiszem el hogy öngyilkos akartam lenni egy ilyen féreg miatt. -mondta undorral az utolsó pár szót, amit jelzőként használt rám és fájdalmasan felnevetett. -És még azt kérdezed szeretlek-e? -nézett értetlen fejjel. Közelebb léptem hozzá. Éreztem a leheletét. Öt centi, ha lehetett közöttünk. Egymás szemébe néztünk. Fájdalmat láttam, könnyektől csillogó szemébe. Letöröltem az arcáról egy könnycseppet. Tekintetem az ajka és a szemei közt cikáztak, ahogy övéi is. Egyszerre gondoltunk ugyanarra és egyszerre is tettük meg. Vad csókolózásba kezdtünk, s míg egyik kezem a derekán pihent, a másik pedig a gerincén csúszott végig, ő a hajamba túrt. Egymás szájába "turkáltunk" mikor hirtelen, mellkasomtól fogva elnyomott magától és lesütötte a szemét. Megbánta. Vállamnak neki menve rohant el mellettem.

*Elizabeth szemszög*

Nem kellett volna megtennem, de nem bírtam ki. Nagyon hiányzott már az ölelése, a csókja és minden ami Ő. Az érzelmeim vezéreltek és nem a józan eszem. Olyan jó volt érezni az illatát hogy nem akartam soha elhagyni, de aztán végig futott az agyamon minden amit tett és Jessica is. Dühös voltam magamra hogy még mindig szeretem, de nem tehetek ellene. Ezután minden erőmmel azon leszek hogy kiöljem magamból az iránta való pozitív érzelmeimet. Nem akarom soha többet látni, bár ez tudom lehetetlen. Nem akarom, de mégis szeretem.

Berohantam a szobába, felvettem a pólóm, felkaptam a táskám és kirohantam az ajtón. 

-Állj meg! -kiabált utánam Rob, de figyelmen kívül hagytam. -Elizabeth Ross! -futott utánam és elkapva a kezem maga felé fordított. Fátyolosan láttam a könnytől, de még így is észrevettem aggódó és egyben dühös tekintetét. -Mi történt? -fogta meg mindkét kezével a vállam és hajolt egy kicsit lejjebb hogy szemembe nézhessen velem. Nem jött ki egy hang se a torkomon. -Bántott? -nézett a szemembe. Nemlegesen ráztam a fejem. Soha nem bántana. -Akkor mi történt? Az Isten szerelmére, mondj már valamit! -emelte fel a hangját, amitől összerezzentem. Nem azért mert féltem csak pusztán megijedtem. Ti is megijednétek ha az az ember aki eddig csendben, szinte suttogva beszél hirtelen hangosan megszólalna melletted. 

-Én..én.. -dadogtam. Egyszerűen nem bírtam még a saját számból se hallani. 

-Kérlek szólalj meg. Eliza. -szinte már könyörgött. -Hallod?! -rázott meg egy kicsit a vállamnál fogva. 

-Megcsókoltam, bassza meg! Megcsókoltam! -kiabáltam idegesen, de nem Robra haragudtam hanem magamra. -Nem tudom miért csak ideges lettem rá, elmondtam neki mindent, meg hogy teljesen kikészültem tőle és már csak akkor kapcsoltam mikor már megtörtént és ahhj. Mekkora barom vagyok! -engedtem utat az előbb visszatartott könnyeimnek. Vállamnál átkarolva magához húzott és szorosan megölelt. Visszaöleltem, s arcomat vállába fúrtam. Elkezdte simogatni a hátam és közben csitítgatott hogy ne sírjak. Valamennyire sikerült is megnyugodnom míg meg nem hallottam a hangját. Közeledett felénk. Jobban szorítottam Rob-ot, mire oldalra nézett. Kibújtam öleléséből és félig mögé, félig mellé állva néztem a közeledő alakot. 

-Eliza beszéljük meg. -szólalt meg mikor ideért hozzánk. 

-Nem akarok beszélni. -mondtam erőtlenül és a végén elcsuklott a hangom.
-Kérlek. -nézett rám könyörgően. Mindketten engem bámultak, válaszomat várva.
-Tudom hogy egy bunkó gyökér, de azok után ami történt legalább hallgasd meg és ezt nem azért mondom mert a haverom, hanem mert szerintem te is nyugodtabb lennél ha megbeszélnétek. -mondta Rob, s felém fordult. -És nehogy haza menj, maradj itt, majd reggel hazaviszlek. -majd megveregetve Josh hátát, mikor elment mellette. Ketten maradtunk a ház előtt. A kihalt utcát a néhány méternyire lévő lámpaoszlopok világították be, de még így is félhomály volt. Az ég ködös, a hold is alig látszott a sötét felhők miatt. Egyedül a csillagok ragyogták be a sötét eget.
-Nem kérem hogy egyből a nyakamba ugorj és megbocsáss, csak hallgass meg. -töri meg a csendet és eggyel közelebb lép így elérve hogy alig fél méter legyen köztünk. Nem lépek hátra mert nem tudom mit akar mondani és gondolom nem kiabálni akar hogy 5 méterre is hallják. Aprót bólintok az előbbi kijelentésére hogy folytassa. -Miután összejöttünk, rá 9-10 hónapra, mikor elmentünk bulizni, akkor jöttem rá hogy elköteleztem magam és már nem csajozhatok. Rám jött a kapuzárási pánik és..akkor voltam mással a kapcsolatunk kezdete óta először. Nem jöttél rá, így jött egymás után a többi...Aznap mikor elhagytál akkor jöttem rá hogy mit veszítettem. Tudod megszoktam hogy te mindig ott vagy nekem és nem fogtam fel hogy mi van akkor ha már nem leszel. Megbántam és soha nem tenném meg ezt újra. Szeretlek és nagyon hiányzol, s akármit is teszek, egyszerűen nem tudlak elfelejteni. Jess pedig...igen ő volt életem legnagyobb hibája. Tudom hogy nem mentség, de nem tudtam mit tegyek hogy visszaszerezzelek, ezért féltékennyé akartalak tenni. -mondta és bár a félhomályból alig láttam az arcát a szemei őszinteséget sugároztak. Akaratlanul is keserűen felnevettem, mikor azt mondta hogy féltékennyé akart tenni Jessica-val. Komolyan vele? Erre miért nem gondolt eddig? Hogy elveszít? Ja igen, mert mindig az kell neki amit nem kaphat meg. Mr. Nagymenő nem állapodik meg egy lánynál. Amúgy már csak az érdekelne hogy melyik nyálas szappanoperából szedte ezt a szöveget, igazán megható.
-Ennyi? -kérdezem türelmetlenül.
-Te nem hallottad amiket az előbb mondtam? -kerekedtek el szemei.
-De. -válaszoltam közömbös hangon mintha csak azt mondtam volna "szia". Bár még azt is lelkesebben mondanám. Mit várt? Hogy ezek után hinni fogok neki?
-Én kiöntöm neked a szívem, te meg nem mondasz rá semmi? -kérdezi meglepetten és egyben felháborodva is. Milyen jó hogy úgy kezdte nem vár tőlem semmit csak hallgassam meg. Na ennyit a szaváról.
-Miért most essek hasra, vagy mi? Össze-vissza hazudozol mindent itt nekem hogy bocsássak meg, aztán meg kezdődik minden elölről. Kösz, de ebből nem kérek. -mentem el mellette a ház irányába de ő kezem után nyúlt és maga felé fordított.
-Akkor az előbb az a csók mi volt? -kérdezte, most már kicsit mosolyogva.
-Azt mondtam nem bocsájtok meg, nem azt hogy nem szeretlek. Ez a baj. Hogy nem tudok 11 hónapot csak úgy elfelejteni. De remélem élvezted a csókot mert az volt az utolsó amit tőlem kaptál. -rántottam ki a kezem, kezei közül és bementem a házba. Mikor beléptem a nappaliba mindenki engem nézett. Megálltam középen és én végig néztem rajtuk. Úgy bámultak mintha valami királylány lennék.Vagy mintha a jövőből jöttem volna.
-Mi van? -kérdeztem enyhe mosollyal az arcomon. Ők egymásra néztek, míg végül Rob szólalt meg.
-Kibékültetek? -kérdezte. Mosolyogva megráztam a fejem. Soha nem fogom kimutatni az igazi érzéseim mások előtt. És mivel nem csak Rob volt itt, ezért mosolyba fojtottam minden érzelmem.
-Soha. -mondom alig hallhatóan. Fájt az igazság, de ezt már eldöntöttem.
-Hát akkor van egy kis baj..-kezdte el a tarkóját vakarni, mire furán néztem rá. -Csak egy szoba van.-mondta és mivel láttam rajta hogy ez nem minden, csak bámultam rá míg folytatta -És egy francia ágy. -nyögte ki. Nem! Nem! Nem fogok Josh mellett aludni. Épp hogy próbálom elfelejteni, erre pechemre vele kell aludnom.
-Mi? És mi van ha...valaki más...-kezdtem bele, de Rob félbeszakított.
-Nem fogunk fiú mellett aludni ezt te se gondolod komolyan. -mosolygott. -Te pedig vagy mellettem vagy Josh mellett aludnál, mert mellettünk már úgy is aludtál,  de mivel az ágyam egy személyes ezért nincs más választás. -mondta együttérzéssel. Legalábbis azt hitte. Láttam rajta hogy hazudik. Túl régóta ismerem és tudtam hogy valami trükk van benne.
-Mivel fizetett le? -kérdeztem rá egyből. Biztos voltam benne hogy valamit fizetett neki. Mosolyogva kérdeztem mert csak ők lehetnek ilyen gyerekesek.
-Pénteken Ő fizeti az összes piánkat. -hajtja le a fejét Rob. Nevetek rajta, mert tényleg úgy viselkedik mint egy 4 éves akit rajtakaptak hogy titokba csokit eszik ebéd előtt, de ez a nevetés is csak felszínes. Belül dühöngök és már nem maradt egy épp berendezési tárgy se. Elegem van már a folytonos hülyeségéből. Persze, jön nekem a már jól el gyakorolt dumájával, hogy most jött rá hogy szeret. Hagyjon már, de meg fogja bánni. Ha Josh így játszik akkor én is.
-A vendég szoba? -kérdezem egy sóhajtás kíséretébe, mert úgy sincs más választásom. Ő bólint én pedig elindulok a már jól ismert házba a vendég szoba felé, de még előtte vissza kiáltok -Aztán nekem sokat igyatok pénteken. -mosolygok, mire bólint.



-Ajánlom hogy ne gyere át a térfelemre. -mutatok az ágy közepére, s fenyegetően nézek Josh-ra aki csak mosolyog. Én Rob egyik pólójába alszok, ami comb középig ér, Josh pedig boxerbe. Miért is venne fel több ruhát? Mondjuk már úgy is láttam és tudom hogy nem az a szégyenlős fajta, de akkor is.
Befekszek az ágyba és még csak akkor veszem észre hogy egy takaró van.
-Na jó, szerezz magadnak takarót, mert én biztos hogy nem fogok veled egy takaró alatt aludni. -húzom el tőle a takarót.
-Na ne szórakozz. -húzza vissza a takarót. -Takaró nélkül megfagyok. -takarózik be.
-Talán ha felvennél valami normális ruhát. -húzom vissza a takarót, de nem az egészet. Ezt addig fogja csinálni amíg el nem éri hogy feladjam. Végül is kibírom utoljára.
-Én se tehetek a helyzetről. Ez van, ezt kell szeretni. Bár nem mintha nem tetszene. -mosolyodik el. De jó hogy szemrebbenés nélkül hazudik. Bár én tudnék ilyen jól hazudni, úgy hogy még lelkiismeret furdalásom se legyen. Azóta is furdal, mióta azt mondtam nem volt semmi köztem és Adam közt. Bár nem hazudtam, mert az amire ő gondolt az nem történt meg.
-Ohh, és ezek után higgyek neked? Hogy most is hazudsz. -néztem rá komolyan és az eddigi ülő helyzetemből, hátra vágtam magam az ágyba. Értetlenül nézett rám. -Jaj, tudom hogy pénteken te állod a piát. -forgatom meg a szemem.
-Hát lehet hogy mégis van közöm a helyzethez. -fekszik le mellém. -De én élvezem. -villant egy féloldalas mosolyt.
-Én meg nem. -mondom unottan és elfordulva az oldalamra fekszek. Lekapcsolta a villanyt és befeküdt mellém. Csendben feküdtem, de nem tudtam elaludni. Ahogy Ő sem. Lassan mindig egyre közelebb jött hozzám. Direkt nem mozdultam. Egy kezet éreztem meg a derekamon és akkor lett elég. -Most vedd le a kezed, mert eltöröm. -fenyegettem meg, mire felkuncogott. A megfenyegetésben mi olyan vicces? Bár ha az erőviszonyokat nézzük, tényleg van mit nevetni. Közelebb vont magához és még jobban ölelt. Na itt volt elég. Lelöktem a kezét és szó szerint arrébb rugdostam.
-Hé! Ne legyél már ilyen. -jött ismét közelebb. Kezemmel, lábammal, lökdöstem és rugdostam le az ágyról, addig amíg padlót nem fogott. Szó szerint.
-Ne gyere fel az ágyra. -parancsoltam rá.
-Imádom mikor ideges vagy. -mosolygott. Hogy lehet valaki ekkora paraszt? És én vele jártam. Jézusom...
-Fogd be! -szorítottam belé a szót, mikor már nyitotta a száját.
-De kemény a föld. -ütögette meg a földet. Nem mondja hogy kemény a föld? Miért milyen legyen? Megfogtam egy párnát és ledobtam neki, szándékosan fejbe vágva vele. Kiadott egy "auu" hangot, én meg inkább rá se figyeltem, csak visszafeküdtem. Hangosan sóhajtott, utána pedig lefeküdt a földön.
-Szeretem mikor ilyen tüzes vagy. -mozgolódik a földön.
-Kuss! -mondom ki a végszót.



Mások arra kelnek hogy besüt a nap, csiripelnek a madarak, esetleg az ébresztő órájukra, de én nem. Én arra keltem hogy a fiúk hangosan nevetnek az ajtóban. Felültem és először magamra néztem hogy min nevetnek, de rajtam semmi fura nem volt. Lenéztem a földre, Jos még aludt. Értetlenül néztem rájuk.
-Azért fizeti a piát hogy a földön aludjon. -szűrte ki a fogai közt Eric, aki még mindig alig kapott levegőt a nevetéstől. Josh még mindig aludt.
-Jah, igen. -mosolyogtam ártatlanul. -Át jött a térfelemre. -magyaráztam, haverjuk földön alvásának miértjét.
Miután mindenki kinevette magát, Josh felkelt, én pedig készen voltam az indulásra és már az ajtóban húztam fel a cipőm.
-Na sziasztok, hazamentem. -kiabáltam a nappaliba.
-Nem engedlek egyedül haza. Elviszlek. -ajánlotta fel Rob. Épp a kabátjáért nyúlt, mikor pittyogott a telefonja.
-Francba. -mondta a képernyőt bámulva. -Anyámék mindjárt itthon vannak. Rendet kéne raknom. Majd Josh elvisz. Szia. -puszilta meg a homlokom, meg se várva a válaszomat eltűnt. Nem baj hogy nem vagyok már 5 éves gyerek akit mindenhova kísérgetni kell, az se baj hogy csak 10 percnyire lakok. Nem akartam veszekedni csak minél hamarabb hazaérni. Nem sokat aludtam éljel. Az a tudat hogy az exed ott fekszik melletted, nem épp a legmegnyugtatóbb. Bevágódtam a kocsiba és egész úton meg se szólaltam. Szerencsémre ő se szólt hozzám. Csak idétlenül mosolygott.
Nem sokára megérkeztünk. Egyből kiszálltam mindenféle köszönés és egyéb nélkül. Az ajtónkhoz sétáltam és éreztem hogy valaki van mögöttem. Hátrafordultam és meglepődötten néztem Josh-ra.
-Azt mondtam Rob-nak hazakísérlek és még a házban lehet betörő, gyilkos vagy akármi, úgy hogy amíg be nem mentél a házba és meg nem nézted hogy van e bent valaki, addig nem megyek el. -nézett rám elszántan. Ez még az ő szájából is hülyeségnek hangzott, de mint már említettem nem akarok vele veszekedni. Ráhagytam. Megrántottam a vállam és bementem, de ami bent fogadott arra nincs kifejezés...

Chapter 07. "Ez így nem volt fair."

(Sziasztok! Egy kis kihagyás után -amit sajnálok de nem volt időm- itt a már -remélem- várt 7. rész. Ne felejts el pipálni, komizni, írni a chat boxba és most már lehetségessé vált feliratkozni is. Kellemes olvasás és további szép napot/estét! Puszy.)
Hogy csatlakozni tudj a  facebook csoporthoz: KATT IDE! )

-Komolyan? -kérdezi Kathy és Hope egyszerre, hüledezve és még a kamera rossz képén keresztül is láttam a meglepett arcukat, miután elmondtam hogy mi történt az utóbbi 2 napban és hogy miért nem mentem iskolába.
-Na, de nem is akarok erről beszélni csak egyszerűen elfelejteni. Veletek mizu?-tereltem a témát.- Összejöttetek valakivel?-kérdeztem.
-Hát..-kezdett bele Kathy.- Összejöttem Drake-kel.-mesélte boldogan.
-Sokáig.-mondtam.
-Gondoltam hogy összejössz vele.-mondta unottan Hope.
-Naa.. örülj már egy kicsit te is.-mondtam.- Amúgy te hogy állsz?
-Két lábon!-mondta mire bevágtam egy unott fejet.- Most hogy már te is szingli vagy, majd együtt keresünk szőke hercegeket fehér lovon.-mosolygott.
-Jah, és majd találtok egy csövest egy traktoron.-mondta Kathy.-Én holnap indulok Drake-hez. Van egy nyaralójuk a tengerparton.
-Ó, te mázlista.-mondtam.-De várj, holnap nem suli?
-És szerinted mikor érdekelte Kathy-t az iskola?-mosolygott Hope.
-Nagyon is érdekel! És anyám kikért.-újságolta.
-Csak ketten lesztek? Hogy mi lesz ott.-mosolygott ravaszul Hope.
-Hope! Rossz a fantáziád..meg amúgy is ott lesz az unokatesója.-próbálta védeni magát Kathy.
-De ne felejts el fényképezni.-tereltem a szót.
-Nem fogom elfelejteni.-mosolygott Kathy.-Na de már lassan menni kéne. Sziasztok jó éjt.
-Én is megyek sziasztok. Kathy jó utat majd telefonon beszélünk.-köszönt el Hope is.
-Nektek is. Sziasztok.
Lehajtotta a laptopon, becsúsztattam az ágyam alá és lefeküdtem aludni.

*2 hét múlva*

Két hét. Ennyi telt el a szakításom óta. Mások egy regényt tudnának írni hogy mi történt velük én viszont két mondatba össze tudnám sűríteni, bár van egy olyan érzésem hogy úgy nem nagyon értenétek meg. 
De hogy mi is történt? Nem sok minden, de azért próbálom összeszedni.
Az egyetemnek vége, ami azt jelenti nem kell Josh elől bujkálnom, mindig körbenézni a folyosón hogy ott van-e, hogy a másik iránya tudjak menni nehogy szembe találkozzak vele és persze hogy itt a nyár. Rendszeresen tartom a kapcsolatot Rob-bal és Hope-al. Kathy élvezi a tengert. Itthon már kezdem megszokni a "nevelőanyámat" aki tulajdon képen nem is olyan rossz arc. Bár nem mondanám hogy szeretem, sőt nem szeretem inkább csak elviselem. Nekem túl nyávogós és inkább hasonlít egy tinire mint egy anyára.
Adam-el még mindig egymás vérét szívjuk, persze képletesen szólva. Pár csípős beszólás és egy, ismétlem csak egy csók és az is véletlenül történt. Azt akarja kihúzni belőlem hogy ő bejön nekem, de én tartom magam. Még mindig olyan a kapcsolatom mindenkivel amilyen volt. Josh-sal azóta nem beszéltem, de nem is akarok. Sokszor keresett, de apa vagy Brad elküldte. Túl tettem magam rajta, legalábbis most azt érzem. Jessica-t egyszer kinyírom, mert mindenbe bele szól és már nem fogom tovább bírni. Röviden ennyi.
Ülök a kádba és gondolkozom. Gondolkozom, a múlton a jelenen és a jövőn. Mandy és apa romantikáznak valami wellness szállodában, Brad és Adam pedig valamelyik hülye haverjuknál "tanyáznak" ahogy ők mondanák. Magyarul holnap valamikor remélem józanul hazakászálódnak.
A csörgő telefonomért nyúlok ami önkényesen megzavarja a gondolatmenetem.
-Nyomós okod legyen hogy zavarj!-szólok a már jól ismert telefonszám gazdájához.
-10 perc és ott vagyok érted. Remélem ez elég nyomos.-és bár nem láttam hogy Rob mosolygott, a hangjából hallottam.
-Mi?-kérdezek vissza, de válaszként már csak csipogást hallok. Letette. Rám nyomta a telefont. Csak egy dolgot tehetek, mivel választási lehetőségem se volt, az pedig az, hogy kimászok a kellemesen meleg vízből és felöltözök.

Sietve ugrok át akár három lépcsőfokot is egy lépésre hogy minél hamarabb az ajtóhoz érjek.
-Szia.-nyitom ki az ajtót.
-Szia.-jön be Rob, meg se várva hogy beinvitáljam.
-Na, és mit akartál mondani? -zárom be az ajtót és fordulok meg hogy lássam az arcát. Mosolyog, de ez nem a szokásos mosoly, ez inkább amolyan játékos mosoly.
-Először mondd hogy igennel fogsz válaszolni. -mondta a feltételét, amit persze nem teszek meg, mert még csak sejtésem sincs hogy mit akar kérni.
-Először mondd el hogy mire. -indultam el a konyhába, ahova követett.
-Nem. Addig nem mondom el míg meg nem ígéred hogy a válaszod igen lesz. -állt meg az asztal mellett.
-Na, hát arra várhatsz. -kerestem a hűtőben a narancslevet.- Kérsz? -mutattam neki az üveget, mire nemlegesen rázta meg a fejét. Hát ha nem akkor nem. Elővettem egy poharat és töltöttem magamnak.
-Na? Nem is érdekel mit akarok kérdezni?
-Dehogyis nem, de olyanra nem válaszolok amit nem tudok hogy mi az. -emeltem számhoz a poharat.
-Jó elmondom, de akkor ígérd meg hogy átgondolod. -tartotta fel mutató ujját, én meg csak bólintottam. -Gyere át kártyázni. -mondta. Most komolyan csak ennyit akart mondani? De várjunk ez azt jelenti hogy nem lesz egyedül és tuti hogy ott lesz Josh is. Már a gondolatától is rosszul leszek. A gyűlölet fog el már csak a neve hallatán is, még akkor is ha csak a gondolataimba.
-Nem. -adtam meg egyből az egyszerű választ, neki pedig eltűnt a mosoly az arcáról.
-Miért nem? -lépett egyet közelebb.
-Mert -tettem le a poharat az asztalra- ott lesz Josh is. -indultam el a nappali felé.
-És mi van vele? Azt mondtad túltetted magad rajta. -jött utánam.
-Persze így hogy nem látom igen, de ha meglátom nem tudom mi lesz. Plusz Jessica se a legjobb barátom. -néztem a szemébe. Nem éreztem semmi lelkiismeret-furdalás félét azért mert utálom a húgát, hisz ezt ő már rég tudta.
-Akkor csinálj úgy mintha ott se lenne. -osztotta  meg velem ötletét. Persze mi sem egyszerűbb...neki. De nem nekem!
-Nem akarok!- mondtam most már idegesebben mert nem hagyott békén. Elkezdett csörögni a telefonom, de hiába kerestem nem találtam. Felnéztem Robra aki kezébe tartotta a telefonom és mosolygott.
-Vissza adom ha igent mondasz. -tette háta mögé a telefonom, ami még mindig csörgött. Próbáltam elvenni, de háta mögött egyik kezéből a másikba tette, így esélyem se volt megszerezni.
-Jó, csak add már ide. -adtam be a derekam. Arcára kiült az önelégült "én nyertem" fej. Elvettem a telefonom és mikor megláttam a kijelzőn ki hívott, körbenéztem hogy mi az a berendezés amit hozzá tudtam volna vágni. Ő hívott, csak azért hogy meg tudjon zsarolni. Elővette telefonját és mosolyogva mutatta nekem a kijelzőt, amin az én nevem villogott.
-Csaltál! -csattantam fel.
-Nem voltak szabályok. -mosolygott. Még mindig.- Na gyere, mert már csak ránk várnak.
-Rád.- javítottam ki. -Én nem megyek. -ültem le a kanapéra.
-Mi az hogy nem jössz? -tűnt el a mosoly az arcáról.
-Nem. Me. Gyek. -szótagoltam el.- Te is csaltál, én is csalok. -mondta egyszerűen.
-Ó dehogynem. -monda majd felrakott a vállára. Ütöttem a hátát és kiabáltam hogy engedjen el de nem hatotta meg. Ugyan úgy vitt tovább.
-Várj. -kiabáltam mikor kiment a házból.-Kell a táskám és be kell zárni az ajtót.
-Hol a kulcs és a táskád? -kérdezte, én meg mutattam az ajtó melletti fogasra, amire fel volt akasztva mind kettő. Gondoltam lerak és majd bezárom, de nem. Kezembe adta a táskám, majd leakasztotta a kulcsot. Míg egyik kezével fogott a másikkal bezárta az ajtót és kulcsomat zsebre vágva indult a kocsi felé. Berakott az anyósülésre, majd ő is beszállt. Mérgesen néztem rá.- Mi van? -mosolygott.
-Ez így nem volt fair. -tettem karba a kezem és néztem rá mérgesen, mire kinevetett és elindultunk hozzájuk.

Nagy léptekkel lép, s közbe kezemet fogva húz magam után a ház felé. Kilincsért nyúl de én megtorpanok.
-Minden rendben lesz. Nyugi. -mosolyog, mire én is eleresztek egy mosolyt. Szavai megnyugtatnak, majd hogy meg ne álljak, vagy hogy bátorságot szerezzek vállamnál átkarolva lépünk be. Öt szempár fordul egyből felém. Jessica szúrós, Josh meglepődött, és Lola amolyan "de jó hogy jöttél" és még két ismeretlen fiú érdeklődő tekintete. Lolával egész jól kijövök és ő se rajong annyira Jessica-ért amit nem csodálok, bár nem tudom hogy most milyen a kapcsolatuk, hisz Josh csak a bátyja. Rob keze lecsúszik a derekamhoz és leül, az üres fotelbe húzva engem is magával, én viszont megálltam a fotel mellett. Két négyszemélyes és egy egyszemélyes fotel van körbe rakva, középen pedig egy dohányzó asztal van. Az egyik négy személyesen a két ismeretlen srác és Lola ül, az egyszemélyesen pedig Josh és az ölébe Jessica. Pfúúj, hánynom kell. És ezek szerint hivatalosan is együtt vannak, ami nem kéne hogy zavarjon. Igaz? Akkor miért zavar? Gyűlölöm és szeretem is egyszerre. Nem tudom pár hét alatt elfelejteni és ezt utálom a legjobban.
-Sziasztok! -köszöntem halkan.
-Szia. Nem gondoltam volna hogy eljössz. Örülök hogy itt vagy. -állt fel és ölelt meg Lola.- És ha már Rob nem képes bemutatni akkor majd én. Ő itt David, ő pedig Eric. -mutatott a két srácra.
-Elizabeth, de szólítsatok csak Eliza-nak.-mosolyogtam, amit viszonoztak és ők is köszöntek egy "Szia"-val.
Lola visszaült, így én is leültem Rob mellé. Ránéztem Josh-ékra és ezt kihasználva Jessica megcsókolta, majd mosolyogva rám nézett, én pedig egy olyan "direkt mosolyt" eresztettem felé.

-Ha jól veszem észre ti nem nagyon bírátok egymást. -szólalt meg David. Ennyire feltűnő? Bár nem titkoljuk.
-Nem bírjuk?-nevettem fel keserűen.- Utáljuk egymást.-javítottam ki.
-És miért? -kérdezte Eric. Egy nagyon sóhajtottam és egyáltalán nem akartam elmondani. Ökölbe szorítottam a kezem ahogy vissza emlékeztem. Rob valószínűleg látta rajtam hogy most vagy sírni vagy dühöngeni fogok. De nem. Tartóztattam magam.
-Az most nem lényeges. -mondta Rob. -Ne akard tudni...hosszú történet.-próbálta elhessegetni ezt az ötletet.
-Igazából nem olyan hosszú. -mosolygott Jessica.- Sőt, elég rövid.
-Elég. -szólalt meg Josh. Na talán ennek örültem ma a legjobban. Reméltem hogy Jessica-ba fojtja a szót. Hát nem sikerült neki.
-Nem. Elmesélem, hisz tudni akarják. És ez egy elég vicces sztori. Nem igaz Elizabeth?-nézett rám. Nem bírtam tovább vagy elmegyek valahova, kitisztítani a fejem vagy itt helyben megfojtom. Felálltam és elindultam a terasz felé. -Miért jöttél ha menekülsz? -szólt utánam.
-Nem önszántamból jöttem.-néztem Rob-ra, majd vissza rá.- Szerinted én titeket akarlak nézni? Nem menekülök, csak nem akarom megint hallani mert akkor vagy elhányom magam vagy megfojtalak. -"mosolyogtam" rá.
-Ó, vagy csak irigykedsz hogy inkább engem választott mint téged. -állt elém és még mindig mosolygott.
-Nem. Tudod én voltam az első, te csak egy kaland voltál és miután dobtam hozzád ment. Csak pótlék vagy. Egy b, terv. Egy második. -hangsúlyoztam ki az utolsó mondatokat, arcáról pedig lefagyott a mosoly. Szemeiben égett a tűz és mintha szikrát szórtak volna.
-Vagy megunt mert jobb vagyok nálad nem gondolod.-kiabálta.
-Jobb vagy?-akadtam ki. Na itt már a dicsőségről van szó. Bár nem mondanám dicsőségnek inkább önbecsülés, bár az se igazán. Ki kellett állnom magamért. 
-Többen voltak velem.-mosolygott. 
-Az lehet hogy többen voltak veled, de arra gondoltál már hogy ebből hány szeretne melletted ébredni?-vágta vissza, majd elindultam a terasz felé de elém állt.
-Ne menekülj! Vagy igazam van?- kérdezte és meglökött.
-Ne érj még egyszer hozzám. -mondtam szavakat hangsúlyozva kimértem. Ha szemmel ölni lehetne, már rég halott lenne.
-Miért akkor mi lesz? -lökött meg újra.- Mi? -lökte meg ismételten a vállam és állt vészesen közel hozzám.
-Jess, elég. Fejezd be!-szólt rá Rob.
-Mit? Ezt?- lökött meg újra.
-Ha még egyszer hozzám érsz te büdös kurva...-szűrtem ki fogaim közt. Valószínűleg rosszul esett neki mert megpofozott, mire a fiúk egy "úúú" hangot adtak ki. Az arcomhoz kaptam a kezem, mely égett.-Nem akarok verekedni. -jelentettem ki.
-Én se csak tudod jól esett.-mosolygott.- Ahogy Josh-al lenni is. -húzta még nagyobb kárörvendő mosolyra a száját. Nem bírtam tovább. Kész ennyi volt. Kezem ökölbe szorítottam és már lendítettem is. Az orránál találtam el, nem is olyan erősen. Elég gyengét ütöttem, de ő eljátszotta a halálát. Megbántam hogy megütöttem, de nem azért mert megsajnáltam, hanem azért mert ezt mind Josh miatt csinálom. Pedig semmit nem akarok csinálni miatta. Orrához kapta a kezét, ami nem vérzett szerencsére, viszont biztos nem kellemes érzés. Sipákolt és jajgatott.
-Gyere Josh. -mondta és elindult a szobájába. Mindenki csak engem nézett, én pedig Rob felé fordultam. A könnyekkel küszködtem mert én nem ezt akartam. Nem ezért jöttem ide és nem lehetek ideges Josh miatt. Talán ez dühített a legjobban. Még mindig éreznék iránta valamit?
-Sajnálom én..én ezt nem így akartam, én próbáltam, de nagyon ideges lettem és..-léptem Rob elé és már a sírás kerülgetett.
-Semmi baj, provokált. -zárt kajaiba. Jó volt érezni hogy mellettem van, biztonságot árasztott.
-Ki megyek elszívok egy cigit, addig esetleg szedjétek elő a kártyát vagy valami. -mondtam, majd kibújva az ölelésből elindultam a terasz felé.
-Te cigizel? -kérdezi Josh meglepődve, de nem is csodálom hisz egész eddig nem cigiztem. Na jó, azért ha nagyon ideges voltam hébe-hóba elszívtam 1 szálat, de ez talán egy fél évben egyszer történt meg, így megértettem.
-Nem, de most muszáj. -adtam meg a rövid választ és miután kihalásztam az öngyújtót és azt az egy szálat a táskámból, kimentem a teraszra. Igazából nincs nálam soha cigi, de a suli utolsó hetén egy sráctól kaptam. Mindenki ismeri a srácot mert bent árul, ezt azt. Magyarul ez a cigi, se egy sima káros dohánnyal töltött papír, van benne egy kis, ahogy Ő mondaná: "kedély javító". Nem vagyok drogos és nem is drogoztam még soha, nehogy azt higgyétek, csak most szükségem van rá. A terasz korlátjára támaszkodva szívtam bele a "kedély javítómba". Csak a tücsök ciripelése és a bentről kiszűrődő hangok voltak a fejemben. Nem gondoltam semmire.Csak bámultam a már lemenő napot. Mikor már majdnem elszívtam lépteket hallottam magam mögött. A lépések tulajdonosa mellém sétált és ő is támaszkodva a terasz korlátjára, nézett a semmibe, előre.
-Te füves cigit szívsz? -kérdezte Josh és kivette a kezemből az említett tárgyat. Nem tudom honnan veszi, bár van egy sanda gyanúm. Látszott rajta hogy nem gyárilag készített. Csak sóhajtottam és az elvett cigim után nyúltam, de ő elhúzta a kezét.- Ez nem segít. Ezzel nem oldasz meg semmit. -oktatott ki. Ja, most pont arra van szükségem hogy az exem mondjon nekem tanácsokat. Remélem éreztétek az iróniát.
-Jobb lesz a kedvem tőle. -mondtam és ismét nyúltam érte, ezúttal sikeresen. Elvettem majd beleszívtam.- Nem azt mondta Jessica hogy menj utána? -kérdeztem a semmit nézve és a nevét kissé undorral kiejtve.
-Nem vagyok kíváncsi a nyavalygására. -válaszolt nem épp szeretettel. Nem hiszem hogy tartós lesz a kapcsolatuk.
-Azt hittem, jól kijöttök.-szívtam egy utolsót.
-Nem szeretem csak vele vagyok. -sóhajtott.- Akit szeretek, az nem hiszi el és nagyon haragszik rám. -nézett rám és nem kellett egy zseninek lennem hogy tudjam rólam beszélt. Elnyomtam a csikket és elindultam vissza a házba.-Várj. -nyúlt a kezem után, én pedig egy sóhaj kíséretébe megfordultam.- Figyelj, tudom elcsesztem mindent, de nem tudtam hogy mekkora kincs vagy nekem, amíg el nem veszítettelek. Nagyon sajnálom  és megértem ha utálsz, csak még egy esélyt kérek. Egy utolsót hogy bebizonyítsam megváltoztam. Kérlek. -nézett kölyök kutya szemekkel. Akármennyire is csillogtak szép szemei, volt megható a szövege és szerettem volna most megcsókolni, hozzábújni és soha el nem engedni, nem tehettem. Nem, mert tudtam hogy ez megint csak egy kamu duma.

*Josh szemszöge*

A válaszára vártam és mint mindig, most is gyönyörű volt. Mindent megbántam amit tettem ellene és itt lép életbe az a bizonyos mondás, ami tényleg igaz: "Csak utólag jön rá az ember, mit veszített el."

-Nem...ez..nem. -dadogott és indult befelé, de én keze után nyúltam és vissza húztam. Ő csak értetlenül nézett. 

-Mondd hogy nem szeretsz. -néztem mélyen a szemébe, mire elkapta tekintetét. 

-Nem szeretlek. -monda ki egyszerűen a földet pásztázva. Tudtam hogy hazudik. Ismerem. 

-A szemembe mondd. -fogtam meg óvatosan az állát és fordítottam magam felé, így elérve hogy rám nézzen. 

-Nem szeret..-kezdte nagy lendülettel, de leállt. Tudtam hogy még mindig szeret. Oda hajoltam hozzá és meg akartam csókolni. Ajkaink épp összeértek mikor David kilépett.

-Mikor jöttök be mert...-kezdte David, de mikor ránk nézett abba hagyta. Eliza egyből elhúzódott, hátrébb lépett és David felé nézett. -Megzavartam valamit? 

-Nem. Semmit. -mondta zavartan Eliza és bement. 

-Bassza meg.-morogtam magam elé, úgy hogy senki ne hallja.

-Bocs tesó, én nem tudtam. Azt hittem utáljátok egymást. -szabadkozott David. 

-Épp ki akartam vele békülni és már jó úton jártam. -sóhajtottam. 

-Akkor már nem utál? -kérdezte.

-Szeret és utál is.-esküszöm soha nem fogom megérteni a nőket. 

-Akkor az jó. Nem? 

-Nem. Próbálja kiölni magából az érzéseit, de nem megy neki ezért utál. Ezért is. -javítottam ki magam.- És nem fog szeretni, míg be nem bizonyítom neki hogy szeretem. Csak hogy ez nem lesz könnyű. Főleg hogy elvesztettem a bizalmát. -Benéztem és láttam ahogy mosolyog. Az a mosoly a világ legszebb mosolya. Még soha nem éreztem ilyet, mintha a szívembe egy űr tátongna, mintha üres lenne. Hiányzik.