Chapter 06. "Na jó, ugye most csak vicceltek?"

(Sziasztok! Itt az új rész ami egy kicsit hosszúra sikeredett, de azért remélem tetszeni fog. Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után:) Kellemes olvasást és további szép napot/estét.
Csatlakozz a facebook csoporthoz: KATT IDE! Puszy)

*Rob szemszöge*

Még mindig jobb az hogy eszméletlenül viszem Josh szobájába, mint az hogy feladja egy hülye paraszt miatt. Hiába a haverom, én se néztem jó szemmel hogy kihasználja a csajokat, főleg nem Eliza-t aki oda volt érte.
Leraktam Josh ágyába és befeküdtem mellé. Nem hagyhattam egyedül ilyen állapotba és hogy bevalljam nem is nagyon volt ellenemre hogy vele aludjak.

Csörömpölésre keltem fel és az első az volt hogy megnézzem hogy Eliza még mindig mellettem van e. Miután megbizonyosodtam arról hogy még mindig mellettem alszik a második dolgom az volt hogy a telefonomra pillantsak hogy mégis mennyi az idő. 03:52
Elindultam megnézni Josht, aki a konyha asztalra támaszkodva, állt az ablak előtt és nézte a zuhogó esőt.
-Jól vagy? -kérdeztem.
-Aha, de te hogy-hogy itt vagy?-Szóval nem emlékszik semmire.
-Én és Eliza hoztalak haza.
-Eliza itt van?-kérdezte meglepetten.
-Igen de nem hiszem hogy akar látni.-mondtam neki miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet.
-Miért?Beszélj már értelmesen! Semmire nem emlékszek a tegnap estéből. Mi történt?-emelte fel a hangját.
-Mi történt? -kérdeztem sejtelmesen.- Az hogy ő tegnap idegesen felhívott hogy menjünk érted mert te felhívtad holt részegen ő meg aggódott. Elmentünk és te drogosan, részegen kinevetted és újra és újra elmondtad neki hogy minden este mással vagy az ágyba. Ezt hallgatta egész úton idáig és még akkor is mikor haza akartam küldeni nem ment, mert azt mondta hogy nem hagy magadra és itt marad veled. -mondtam, mire egy döbbent arcot kaptam, ezért folytattam.- Aztán még mindig kinevetted hogy milyen naív és elkezdted sorolni neki a neveket hogy kivel feküdtél le. Ekkor lett nagyon ideges és bezárkózott a fürdőbe. Fél óra múlva bekopogtam hozzá hogy mi van vele, nem nyitotta ki ezért betörtem és ő ott állt pengével a kezében és hozzá szorította a csuklójához és szerintem ha akkor nem ájul el akkor már nem élne. Hála neked.-mondtam megvetően mire ő is elég sokkos állapotba került.
-Most hol van? Beszélnem kell vele.-mondta és indult a szoba irányába
-Nem!-álltam elé.
-Miért?-mondta idegesen.
-Mert 1 hajnali 4 körül van és alszik, 2 nem hiszem hogy akar látni.
-De beszélnem kell vele. Én szeretem.
-Aha persze azért voltál mindig mással mi?
-Hagyj békén! Az más volt. Mikor Jessica azt mondta hogy megcsal akkor jöttem rá hogy szeretem.-mondta és elfordult az ablak felé. Ismét nézte az esőt.
-Jess hazugsága kellett ahhoz hogy ezt észrevedd végre?
-Hazugsága?
-Igen. Te hülye vagy és elhitted neki. Ide figyelj én a haverod vagyok, de lásd be hogy ez nagyon elbasztad.
-Bassza meg! Elcsesztem mindent!-ütött bele a konyhaasztalba.-És Lola hol van?-kérdezte egy kis gondolkodás után.
-Nem tudom már tegnap se láttam. Amúgy anyádék nem veled laknak?-váltottam témát én is.
-Vidékre utaztak.
Nem akartam többet beszélni vele ezért felmentem és befeküdtem Eliza mellé.

*Elizabeth szemszöge*

-Ti meg mit csináltok? Mi folyik itt? -kiabált Jessica.
Kinyitottam a szemem és  még csak ekkor láttam hogy Rob mellett alszok és ráadásul a mellkasán. Hirtelen felkaptam fejem és felültem. Jessica az ajtóban állt.
-Na mi van? Máris mással vagy az ágyban?-nézett rám és Robra felváltva.
-Te mit keresel itt?-kérdezte Rob álmosan.
-Hát otthon nem voltál szóval csak itt lehettél.-nézett a bátyjára majd felém fordult.- Meg amúgy is jöttem Josh-hoz.-mosolygott rám. Én már a cipőmmel bajlódtam és inkább rá se néztem.
-Hova mész?-kérdezte a mellettem fekvő Rob.
-Biztos megy új pasikat keresni. Mert már téged is megunt.-mondta mosolyogva Jessica. Ó, ha lenne nálam egy jó kis balta...
-Pofa be! Ne ugass bele az életembe úgy hogy nem is ismersz! Miért van neked akkora egod? Mire vagy te annyira büszke? Arra hogy épp hogy betöltötted a 18-at máris többen voltak veled mint velem?!-kiabáltam. Mivel most valószínűleg nem tudjátok hogy hogy van ez az életkoros dolog elmondom. Szóval én nem sokára 19 leszek, ő pedig a múlt hónapba volt 18.
-Lehet azért mert én jobb vagyok mint te. -mondta büszkén. Se erőm, se energiám nincs veszekedni. Felvettem a cipőm és felálltam az ágyról, de ahogy felálltam vissza is ültem mert megszédültem.
-Jól vagy?-kérdezte Rob.
-Csak sokkolta az igazság.- mondta Jessica, az előbbi megjegyzésére értve.
-Most már tényleg kussolj Jessica! Húzz haza vagy menj le Josh-hoz vagy csinálj amit akarsz, csak húzz el!-kiabált Rob a húgával. Jessica egy grimasszal az arcán kiment. Én megkerestem a táskám, előkotortam a telefonom és megláttam hogy Adam egész éjszaka hívogatott. Remélem nem szólt Bradnek és apának mert ők kinyírnának ha megtudnák hogy ma nem megyek suliba. Még rápillantottam annyira hogy az időt megnézzem,(10:27) majd visszacsúsztattam a táskámba és felálltam. Ezúttal sikeresen.
-Várj, elviszlek!-mondta Rob és már öltözött is. Ami azt jelenti hogy felvette a pólóját és húzta a cipőjét. Még csak most láttam milyen kockás hasa van.
-Nem kell. Nincs messze gyalog.-próbáltam kibújni az alól hogy elvigyen.
-Zuhogó esőbe?-kérdezte egy enyhe mosollyal az arcán.
-Nem zuhog csak csepereg egy kicsit.-ahogy ezt kimondtam dörgött egyet az ég, amire mindketten elnevettük magunkat és elindultunk az ajtó felé. Át kellett menni a nappalin ahol Josh és Jessica egymással szemben ülve beszélgettek. Hánynom kellett mindkettőjüktől.
-Eliza várj beszélnünk kell. -állt elém Josh.
-Hagyj békén! Nem akarok veled beszélni.-kerültem ki.
-De beszélnünk kell.-kapta el a kezem.
-Engedj el! -próbáltam kezét leszedni a kezemről.
-Először hallgass meg. -mondta erőszakosan.
-Ez fáj. Engedj már el!-rángattam a kezem.
-Hallod engedd már el! -állt elém Rob, mire végre elengedte a kezem, én meg gyorsan elindultam az ajtó felé. Lehet hogy van még valami hatása a tegnapiból Josh-nak mert soha nem volt ezelőtt ilyen velem. Megijesztett. És bár tudom hogy nem a legjobb ötlet elfutni a problémák elől, de nekem ennyi bőven elég volt. Soha többé nem akartam látni.
Elszaladtunk Rob kocsijához és gyorsan beültünk. Hiába futottunk, így is csöpögött a víz a hajamból.
-Még hogy nem esik. -mosolygott. Majd beindította a motort és rám nézett.
-Szereted a sütit?

Rob-al szembe ülök a kávézóba és a gofrim elfogyasztása után a kávémat kortyolom. Egész eddig csendbe ültünk és csak annyi párbeszéd volt hogy leadtuk a rendelést.
-Köszönöm.-törtem meg a csendet két korty között.
-Mit?-kérdezi mosolyogva.
-Mindent.-viszonoztam a mosolyt.
-Ne köszönd. Sőt én kérdek bocsánatot.
-Miért?-kérdeztem.
-Mert nem mondtam el semmit.-nézett a szemembe.
-Semmi baj. Én is ezt tettem volna ha a legjobb barátom megkért volna.-mondtam megértően majd megittam az utolsó korty kávét is. Ő is ezt tette, majd fizetett és elindultunk vissza az autóhoz.
-Ha az számít valamit én mondogattam neki hogy ne csinálja ezt. -mosolygott úgy hogy engem ez a mosoly nevetésre késztetett. Majd beszálltunk az autóba. Inkább el se képzelem mit fog mondani Adam és csak remélni tudom hogy nem köpött be apáéknak. Na, meg azt is hogy nem ma jutott eszébe a bátyámnak hogy haza akar jönni. Egy sóhaj hagyta el a számat mikor mindezt végig gondoltam.
-Mond.-szólalt meg vezetés közbe Rob.
-Mi?-eszméltem fel.
-Mi volt ez a nagy sóhajtás?-kérdezte.
-Csak belegondoltam hogy otthon mennyit fognak nekem papolni és hogy hány év szobafogságot fogok kapni.-túloztam. Nem szoktam szobafogságok kapni. Ezt ő is tudta hisz csak nevetett. Túl régóta ismer. Akkor ismertem meg mikor Josht. Megint. Akármire is gondolok mindig ő jut eszembe.
-Ne gondolj rá. -mondta. Mégis honnan tudta? Lehet gondolatolvasó. Persze erre a mondatára én egy értetlen fejet vágtam.- Láttam az arckifejezésedből hogy rá gondoltál. Eltűnt a mosoly a szádról. -mosolygott. Akkor mégse gondolatolvasó, csak jó emberismerő.
Már csak azt vettem észre hogy az autó nem mozog alattam. Mikor ki akartam szállni Rob megfogta a kezem.
-Figyelj.-nézett mélyen a szemembe.-Attól hogy utáljátok egymást, én még nem szeretnélek elveszteni. Te nem ezt érdemelted és ez nem a te hibád. Szeretném ha továbbra is barátok lennénk és tartanánk a kapcsolatot.-mosolygott.
-Én is szeretném.-viszonoztam mosolyát.
-Hívj hogy ha bármi baj van vagy ha csak beszélgetni akarsz valakivel. Rám számíthatsz. -ölelt meg.
-Köszönöm. -mondtam, miközben viszonoztam ölelését, majd kiszálltam a kocsiból. Intetten neki és bementem a házba.
Amint beléptem négy ideges szempárral találkoztam. Hogy kik voltak a tulajdonosok? Adam, Brad, apa és egy idegen nő aki a kezét fogta.
-Hol voltál és miért nem voltál suliba?-kérdezte apa szigorú tekintettel.
-Neked is szia.-válaszoltam unottan.
-Kérdeztem valamit.
-Volt egy kis incidens és ezért.
-Szóval buliztál.-mondta Brad.
-Nem, nem buliztam. Ha tudni akarjátok Josh-al vesztem össze és nem volt kedvem suliba menni.-mondtam idegesen, mire mindenki döbbenten nézett és valószínűleg látták azt hogy a könnyeimmel küszködök. Gyorsan témát kellett váltanom. -És ő ki?-néztem nem túl barátságosan az apám mellett álló szőke nőre.
-Öhm..tudod...-dadogott apa.- Ő Mandy..és..hát ő a nevelőanyád.-oké na itt kaptam sokkot. Mi az hogy nevelőanyám? A anyám 1 éve halt meg és az apámnak máris új barátnője van? Ennyi a gyászolás? Ezt kapja az a nő aki szerette, mellette volt és még gyereket is szült neki? Irtó dühös voltam apámra és Brad-re is mert ők már tuti tudtak erről, hisz az ember nem 2 nap alatt lesz szerelmes.
-Jól vagy? -zökkentett ki a gondolatmenetemből Adam hangja. Bár észleltem hogy kérdezett valamit hang nem jött ki a torkomon.
-A nevelőanyám? Na jó, ugye most vicceltek.-néztem rájuk, de ők nem válaszoltak. Pedig most még ennek Brad szar humorának is örültem volna.- Jézusom! Anya még csak épp hogy meghalt és máris...Úr Isten!-hüledeztem. Komolyan nem akartam elhinni.
-Figyelj tudom hogy ez nehéz most és tudom hogy nem tudom pótolni anyukád de..-kezdett bele Mandy. Az a nyávogós hang az agyamra ment.
-Hát nem! És soha nem is fogod!-vágtam a szavába és felszaladtam a szobámba. Sírtam. Sírtam mindenért. Most minden összejött. Épp hogy felmentem és bevágtam magam az ágyba kopogtak.
-Akárki vagy nem vagyok rád kíváncsi! -kiabáltam olyan hangosan hogy nem csak az hallotta aki az ajtóm előtt állt, hanem azok is akik lent voltak. Mit sem törődve hogy mit kiabáltam ki az imént, aki kint volt benyitott és leült mellém. Én az oldalamon feküdtem háttal annak aki az ágyamon önkéntesen foglalt helyet. Sóhajtott egyet és ebből már tudtam hogy nem lehet más mint a bátyám.
-Én se örülök ennek, de ha apa boldog vele.-fogta meg a vállam. -Legalább nézz rám.-kérte. Megfordultam és rá néztem.- Próbáljunk meg jó fejet vágni ehhez az egészhez. Oké? -nézett rám kedvesen.
-Tca-cammogtam.-Jó-sóhajtottam. Enyhén rám mosolygott majd megölelt.
-Büszke vagyok rád.-mondta.
-Miért?-kérdeztem meglepődve.
-Mert szakítottál azzal a féreggel. Remélem örökre.
-Menj már innen-dobtan neki nevetve egy párnát.- Ez nem büszkeség.
-Nézd az én szemszögemből. Nem kell többet azon aggódnom hogy milyen hülyeségbe visz bele.-mosolygott.- És miért szakítottál?-érdeklődött.
-Mert megcsal.-mondtam szomorúan.
-Most mondanám hogy én megmondtam, de...
-De te jó testvér létedre nem teszed hanem együtt érzel. -fejeztem be mosolyogva a mondatát.
-Dehogy is! Nem mondom, hanem kiabálom. Én MEGMONDTAM!-kiabálta. Még jó hogy sok párnám volt. Hozzávágtam még egyet.
-Köcsög vagy! -mondtam duzzogva.
-Köcsög? Szerintem elég helyes vagyok, úgy hogy elmegyek egy kínai porcelánnak is.-nevetett és akármennyire is fanyar humora van nevettem. Mindig fel tud vidítani. Megöleltem és a mellkasába fúrtam tekintetem.
-Utállak! -mondtam a mellkasába. Ő eltolt és a szemembe nézett.
-Azért remélem azt a férget nem így utálod. -mosolygott, majd megölelt.-Gyere menjünk le mert már kész az ebéd.
-Jó.-álltam fel az ágyról.
-De először ígérd meg hogy kedves leszel. -jöttünk ki a szobámból.
-Megpróbálok. -mormogtam a lépcsőn menet.


-Hogy ízlik? -kérdezte Mandy az asztalnál ülőktől, miközben mindenki megkóstolta a spagetitt. A válasz általában az volt hogy "finom" meg "nagyon jó". Mandy rám nézett és várta az én véleményem is. Akármennyire is próbáltam kedves lenni, egyszerűen rá voltam mérges mikor ő semmiről nem tehet.
-Anya finomabbat csinált.-dörmögtem az orrom alatt és valószínűleg csak a mellettem ülő Brad hallotta mivel oldalba lökött. -Khm..finom.-erőltettem végül magamra egy mosolyt.-És te mikor indulsz? -kérdeztem kis idő múlva Adamre nézve.
-Miért kérded?-kérdezett vissza.
-Hát mert nem úgy volt hogy ahogy Brad hazajön te mész?-kérdeztem.
-Öm..még maradok. Miért el akarsz küldeni? -Mosolygott amolyan "na most csapdába csaltalak" fejjel. Na most erre nem akartam és nem is tudtam válaszolni. Őszintén nem akartam hogy elmenjen de azt se hogy maradjon. Utáltam és egybe éreztem valami olyat iránta ami több mint barátság, de kevesebb mint szerelem. Mérges voltam rá, viszont neki köszönhettem hogy rájöttem az igazságra.
-Köszönöm. Elég volt.-álltam fel az asztaltól. Adam arcán egy győztes mosoly jelent meg, pedig nem nyert csak..csak..na jó, lehet hogy most nyert. Valószínűleg ezt ő elkönyvelte magának egy igennek, pedig ez nem egy igen. De nem is nem.
 Felmentem a szobámba, bekapcsoltam a laptopom és felmentem skype-ra. Valakinek aki megért el kellett mondanom mindent. Mindent ami történt és mindent amit éreztem. Kinek másnak mondhatja el az ember az összes gondját, baját ha nem a legjobb barátainak.

Chapter 05. "Vicces és vak vagy."

(Hali˘˘ Örülök hogy benéztél, ha tetszett ne felejts el nyomot hagyni magad után:) Jó olvasást és további szép napot/estét! Puszy)

-Segíts!-hallottam meg a hangját. Josh.
-Hol vagy? Mi van?-kérdeztem aggódóan.
-Egy oltári buliba.Hehe.-ahogy ezt elmondta kinyomott. Tök részeg volt és egy olyan helyen volt ahol üvölt a zene.
Mégis mennyit aludhattam? Ránéztem telefonom kijelzőjére melyen nagy betűvel világított az idő. 22:30 Nem is csodálom, hisz egész éjszaka nem aludtam szinte semmit. De hol van Josh? Nem szokott ennyire részeg lenni. Nem iszik sokat. Elkezdtem a telefonomba keresni Rob nevét, mert a pasik általában a haverjaikkal mennek bulizni. Kicseng. Nem sokkal később felvette.
-Igen? -szólt bele.
-Szia. Eliza vagyok. Hol vagytok?-kérdeztem hadarva.
-Én itthon, de mi az? Baj van?-kérdezte. Akkor egyedül lenne Josh? Nem szokott egyedül lenni.
-Nem tudod hol van Josh?-kérdeztem aggodalmasan és egybe idegesen.
-Nem, de baj van?-kérdezte már ő is kissé idegesen.
-Nem tudom felhívott és tök részeg volt. Azt hittem veled van. -mondtam reményt vesztve.
-Van egy tippem hogy hol lehet, siess készülj el 10 perc és ott vagyok érted.-mondta majd letette. Ha már a haverja is ennyire aggódik érte nagy baj lehet.
Lefele futottam a lépcsőn és a legkevésbé azt akartam hogy a kanapén ülő Adam megkérdezze hogy mégis hova készülök háromnegyed 11-kor. De persze ez elkerülhetetlen.
-Hova-hova? -kérdezte, mikor meglátta hogy kapkodva veszem fel a fekete torna csukám.
-Nem tudom. -válaszoltam egyszerűen, hisz tényleg nem tudtam.
-Mi az hogy nem tudod? Holnap iskola.-már épp gondolkoztam hogy mit válaszoljak mikor dudáltak.
-Jó ezt majd holnap megbeszéljük mert sietek. -ráztam le és felkapva a táskám léptem ki a küszöbön.
-Rám vagy bízva, szóval...-folytatta volna a szokásos dolgokat, de könyörgöm nekem erre most nem volt időm.
-Kérlek ne szólj Bradnek, én esküszöm holnap mindent elmondok részletesen, de most vészhelyzet van és sietek. -zártam be magam mögött az ajtót, válaszát meg se várva.
Beszálltam az autóba ő pedig már indította is és indultunk. Hova? Fogalmam sincs, de épp ideje megtudni.
-Hova is megyünk?-kérdeztem.
-Mikor valami baja van akkor elmegy egy olyan helyre, ahol mindenki holt részeg és füvezik.-mondta és szemét le se vette az útról. Ahhoz képest hogy milyen természetesen mondta, elég ideges volt hogy egyből autóba ült. Nem akartam többet tudni a helyről és jobbnak láttam ha nem is kérdezek többet mert ettől csak még idegesebb lettem.

Kb. 10 perc múlva elértünk egy koszos, eldugott házhoz, melyből kihallatszott a hangos zene és a kocsi letekert ablakán bepárolgó cigi és alkohol szag erősen érezhető volt.
-Maradj itt! -mondta Rob.
-Nem, én is be akarok menni.-erősködtem.
-Nem akarsz. Jobb ha itt maradsz, megyek és kihozom. -mondta és már el is ment.
Beletellett egy kis időbe mire megpillantottam Josht, Rob vállára támaszkodva kitántorogni. Soha nem láttam még így és rossz volt. A legrosszabb az volt hogy akármennyire is ideges voltam és okoltam Jessicát, be kellett látnom hogy ő csak kiszínezte a sztorit és én is tehettem erről. Ha akkor nem vesztem el a fejem és, Adam...nem is akarok emlékezni.
Kiszálltam az autóból és segítettem Robnak Josht betenni a hátsó ülésre, majd beültem mellé. Áradt belőle a pia, a dohány és a fű szag.
Már egy ideje utaztunk mikor Josh rám nézett, nevetett és megszólalt.
-Vicces és vak vagy. -nevetett. Ráhagytam, gondolván majd abbahagyja, de nem így lett. Folytatta.- Észre se veszed hogy minden este mással vagyok. -nevetett.- Vannak még naív emberek.- ütött bele gyengén, nevetve Rob vállába, mire ő vezetés közbe csak morgott egyet.
Ezt én betudtam a drog és az alkohol hatásának. Legalábbis ezzel nyugtattam magam. Egész úton ezt ismételte.
Nem sokára megérkeztünk Josh házához, be vonszoltuk a kanapéra és egymásra néztünk.
-Hazaviszlek.-ajánlotta fel Rob.
-Nem, maradok. Nem akarom itt hagyni.
-Majd én maradok vele. -erősködött.
-Én meg itt nem hagyom. -mondtam elég biztosan ahhoz hogy ne próbáljon hazaküldeni. Csak fújtatott egyet és mosolyogva bólintott.
-Soha nem adod fel. -préselte ki a fogai közt.
-Na mi van? Te miért vagy itt még mindig? Én megcsallak, nem foglalkozok veled és már nem is szeretlek annyira.-nevetett Josh. -Te tiszta hülye vagy! -mondta. Azért fájt hogy ilyeneket mondott és már nem nagyon nyugtatott az hogy illegális szerek hatása alatt van. Mégis csak álltam és reménykedtem hogy ez nem amolyan "ha iszok ami a szívemen az a számon" dolog.
-Szerintem te nem hiszel nekem. -mondta a szemembe nézve. Üveges volt a tekintete.-Akkor mondom a neveket bár nem sokra emlékszek: Medison, Klara, Cintia, Emily, és képzeld még Jessica is.-mosolygott-Vele is megcsaltalak. És te észre se vetted. -monda majd egy nagy levegőt vett.- Milyen jó színész lennék. -tette büszkén mellkasára a kezét. Én már konkrétan rosszul voltam e név hallatán. Robra néztem hátha mondd valami olyat hogy ne viccelődj haver, vagy ilyet ne mondj, de nem. Ránéztem és csak megbánó arcot láttam. Szóval tud mindent és mindent igaz. Sokkolt.
-Rob, mond hogy ez..ez nem igaz. -néztem reménykedve Robra és már a sírás határán voltam. Rob nem válaszolt csak bámulta a földet. 11 hónap boldogság ami igazából csak tévhit. Mindvégig megcsalt. Ezer és egy gondolat futott végig az agyamon pillanatok alatt. Josh kidőlve a kanapén, én lefagyva álltam Rob mellett. Olyan csend lett a szobába hogy csak Josh szuszogását és az én könnycseppjeim landolását lehetett hallani a padlón.

A wc-t magamra zártam és bámultam a tükröt. Miért velem történik? Annyi meg annyi ember van akinek az eddigi egész élete boldog és nem érte ennyi szörnyűség. De a legrosszabb az egészbe hogy megmondták..megmondták a barátaim és a családom is, én meg naív hülye gyerek módjára nem hallgattam rájuk és mindig megbocsájtottam neki. Anya nem ilyen gyereket akart volna. Mindig is azt akartam hogy büszke legyen rám és most tessék. Szegény forog a sírjába. Rosszul voltam magamtól. A csapra támaszkodva néztem magam elé a tükörbe és nem láttam mást mint egy rakás szerencsétlenséget. 18 évesen életem leghosszabb kapcsolata hazugságból állt.
-Gratulálok Elizabeth Ross! Sokra vitted, mondhatom.-mondta a lelkiismeretem. -Olyan szépen csillog a csap szélén az a gillette penge. Mire vársz? Mi? Még több fájdalmat akarsz okozni apádnak? Tedd meg hogy végre boldog legyél te is és ő is. -ösztönzött egy hang.
Találkozni akartam anyával, elakartam tűnni, felakartam adni és erre nincs is jobb mód. Mivel nem akarok apáca lenni megfogtam a pengét. Remegő kezemben még jobban csillogott.
-Eliza! Eliza jól vagy? -hallottam meg Rob hangját. Rángatta a zárt ajtót. -Engedj be! Eliza! -mondta hangosabban. Addig rángatta az ajtót míg végül a zár feladta. Én is fel akartam adni. Pengét a csuklómhoz szorítottam és már húzni akartam mikor az ajtó kinyílt. Rob ijedten nézett rám. Hála Josh nagy fürdőjének, elég messze voltam tőle hogy ne tudjon megállítani. Na de biztos hogy ezt akarom? Itt akarom hagyni a barátaimat és a családom? Két választás volt, vagy meghúzom a pengét vagy eldobom. Ha elég mélyen húzom meg talán el is érem célom. De mi a célom? 18 évesen feladni?
-Tedd azt le!-lépett közelebb Rob, mire jobban rászorítottam az éles tárgyat a csuklómra. Csak egy húzás.
-Na mi van ezt se tudod megcsinálni? -hallottam meg a fejemben az ösztökélő hangot melyet már egyre jobban utáltam. Nem tudtam mit tegyek. De nem is dönthettem. Nem tudtam megtenni. Vagy az éhségtől vagy a szomorúságtól és sokktól ami nemrég ért, de a penge a földön landolt, ahogy én is eszmélet vesztve. Nem úsztam vérben és nem haltam meg, mert nem volt lehetőségem. Bár csak a képzeletemben, de úgy tartottam hogy ez egy jel. Anyától. Nem akarta hogy meghaljak. A valóság persze valószínűleg messze állt ettől, de jó volt ezt annak betudni.

-Ti meg mit csináltok? Mi folyik itt? -kiabált...

Chapters

Chapter

Prológus

01. Csalódás...

02. Megbocsátasz?

03. "Nem is vagyok gyerekes."

04. "...egy kicsit füllentettem az miért is baj?"

05. "Vicces és vak vagy."

06. "Na jó, ugye most csak vicceltek?"

07. "Ez így nem volt fair" 

08. "Pénteken ő fizet"

09. "Elrontottad a pillanatot"

Chapter 04. "..egy kicsit füllentettem, az miért is baj?"

(Szia! Örülök hogy benéztél, remélem tetszeni fog a blog. Kellemes olvasást. Puszy)

Iszonyatosan fájt a fejem egész éjszaka, így alig aludtam valamit. Kómásan kászálódtam ki az ágyamból és csoszogtam ki a fürdőbe. Rendbe szedtem magam, majd a hangos dörömbölésre lementem az ajtóhoz. Persze Adam miért is nyitná ki.
-Megyek már!-kiabáltam az ajtó felé, hogy aki kint veri szerencsétlen ajtót remélhetőleg meghallja. Idegesen csaptam ki az ajtót, de amilyen ideges voltam olyan ideges volt az az ember is aki a küszöbön kívül állt.
-Te meg mit..-.. keresel itt? Kérdeztem volna de félbeszakított.
-Te mit képzelsz magadról?-üvöltött velem Josh. Erre pedig már Adam is lejött és a lépcsőn állva, álmos szemekkel nézett.
-Mi van?-emeltem fel én is a hangom. Josh dühösebb lett és megszorította a csuklóm, amire Adam közelebb jött hozzánk.
-Vele, mi?-biccentett fejével Adam felé. Próbáltam kezem kiszabadítani kezei közül, sikertelenül.
-Állj már le és engedd el!-jött oda Adam.
-Te meg mit szólsz bele? Mi?!-kezdett el veszekedni Josh Adam-mel miközben másik kezével meglökte. Nem tudtam mi baja lehet, de ha ideges akkor jobb elkerülni. Nem akartam egyikőjüket se kórházba látni ezért Josh-t elkezdtem felfele húzni a lépcsőn.
-Gyere, majd fent megbeszéljük.-mondtam halkan.
Az ajtót magunk mögött bezárva megálltam Josh előtt.
-Mi bajod van? Normális vagy? -kérdeztem.
-Tőlem kérdezed? Nem én fekszek le azzal a paraszttal!-üvöltött már megint.
-Kivel? Nem feküdtem le senkivel! És ha nem akarod hogy a szomszédok rendőrt hívjanak akkor ne üvölts!
-Ó dehogynem. Jessica látott!-lejjebb vette a hangerőt de még így is elég hangos volt. Most biztos azt kérdezed ki az a Jessica? Ő a suli kurvája és ezen kívül semmi máshoz nem ért csak ahhoz hogy kavarja a szart.
-Mit látott? A semmit?
-Látott téged meg ezt a hülye gyereket lent a kanapén.-na igen ez az a beszélgetés amit soha nem akartam hogy megtörténjen.
-Azt félreértette. Én nem feküdtem le vele.-próbáltam nyugodtan mondani és leplezni azt a félelmet és nyugtalanságot amit éreztem.
-Jessica látta.-mondta most már nyugodtabban, de hallottam a hangjában az idegességet.
-Mondom nem! Érted? Felfogtad amit mondtam? Vagy jobban hiszel annak a libának, mint a barátnődnek? -tettem fel neki a kérdést, mire egy sóhajtást kaptam válaszul.-Szóval igen...Tudod mit akkor legyen ő a barátnőd.-mondtam idegesen.
-Nem csak...én is megcsaltalak és gondoltam ez amolyan visszavágó..
-Olyannak ismersz te engem?-néztem mélyen a szemébe.
-Figyelj ne haragudj Babe.-húzott magához hogy átöleljen de én eltoltam magamtól.
-Menj el kérlek.-nyitottam ki neki az ajtót.
-Ne haragudj. Én nem úgy gondoltam csak..
-Nem érdekel! Csak most menj el, majd később beszélünk.- mondtam és a nyitott ajtóra néztem.
-Este hívlak.-mondta majd adott egy puszit. Nem bírtam rá nézni. De tükörbe se. Én haragszom rá mikor én csaltam meg majdnem.
Kiabálásra mentem le a lépcsőn. Adam és Josh volt az. Nem tudtam semmit kivenni a beszédükből és már csak arra értem le hogy verekednek. Lökdösték és ütötték egymást. Próbáltam szétválasztani őket de nem sikerült. Ekkor benyitott az ajtón Rob, aki valószínűleg Josh-al jött. Kivitte Josh-t a házból én pedig  Adam-hez szaladtam, akinek valószínűleg nem tört be de erősen vérzett az orra.
-Jól vagy?-kérdeztem aggódóan.
-Szerinted?-bunkózott. Na igen erről beszéltem, a bátyám haverjai mind bunkók.
-Csak kérdeztem, na!-emeltem fel a hangom. Majd még ő vérző orrával volt elfoglalva én a fagyasztóban kutakodtam jég után és gondolkoztam. Sose láttam még így Josh-t. Mármint persze, rossz hogy megverte     Adam-et meg minden, de jó érzés hogy ezt mind értem tette. Tudtam hogy szeret és soha nem csalna meg, még akkor se ha a barátaim és a családom nem is rajong érte.
-Hogy tudsz ilyen agresszív bunkóval járni?-kérdezte Adam az orrát fogva, miközben én egy konyha ruhába raktam a jeget.
-Csak félt és szeret.-mondogattam és reméltem hogy ezt nem csak én beszélem be magamnak.
-Vagy csak magából indul ki.-köpte oda nekem a szavakat. Nem is ismeri de ítélkezik. Barom.
-Nem ismered.-mondtam nyugodtan, hisz már megszoktam hogy folyton ezt hallgatom. Átadtam neki a jeget amit egyből orrára tett.
-Pedig az öklét már elég közelről megismertem.-mondta egy szisszenés után, mire egy enyhe mosoly húzódott az arcomra.

Idegesen trappolok végig a kihalt utcán. Már csak pár ház és elérem Jessica-ék házát. Hogy honnan tudom hogy hol lakik? Josh-al elég sokat voltunk Rob-nál és mivel Jessica a húga, nem nehéz kitalálni hogy hol lakik. Hogy miért megyek oda? Hogy szétrúgjam annak a szarkavaró ribancnak a seggét. Miatta volt minden. Egyébként is, kémkedik utánam vagy mi?
Elérkezvén a házhoz bekopogok. Jessica nyitott ajtót és nem sok kellett ahhoz hogy felpofozzam.
-Nincs itt Josh ha őt keresed.-mondta és már hajtotta vissza az ajtót.
-Nem hozzá jöttem.-mondtam és kezemmel támasztottam ki az ajtót nehogy rám csukja.
-Óh, akkor kihez? -kérdezte meglepetten, de egyben flegmán is.
-Hozzád.-válaszoltam tömören.
-És mit akarsz?-forgatta meg szemeit.
-Ezt nem az ajtóban akarom megbeszélni.-mondtam, mire ő jobban kinyitotta az ajtót és pedig bementem.
-Szóval, mit akarsz?-kérdezte unott arccal miután beértünk a nappaliba.
-Miért kevered a szart?-emeltem fel a hangom.
-Nem értelek.-értetlenkedett.
-Persze mintha nem tudnád miről beszélek. Miért hazudozol Josh-nak?
-Én nem hazudtam. Csak azt mondtam amit láttam.-mondta tök nyugodtan. Ó, nem lesz ő olyan sokáig nyugodt.
-Te kémkedsz utánam?-kérdeztem gyanakvóan.
-Nem kémkedek, csak arra jártam.
-És egyébként is mióta vagy te olyan jó viszonyba Josh-al?-mikor eddig akármikor is itt voltunk szinte egymáshoz se szóltak.
-Fogalmad sincs hogy mi milyen jóba vagyunk.-mosolygott. Mindjárt kinyírom. Meg fogom ölni.
-Fejezd be és inkább válaszolj normálisan! Mi a faszért kell hazudni?-tettem fel újra, nagyobb hangerővel a kérdést hátha normális magyarázatot ad. Ekkor vettem észre, hogy ki tudja mióta áll Rob az ajtóban, de ezt Jessica még mindig nem vette észre.
-És ha egy kicsit füllentettem az miért is baj?-mosolygott. De ki verném most a fogát.
-Tönkre teszed a kapcsolatomat!-kiabáltam teljes hangerővel.
-Jaj, úgy sajnálom.-mosolygott, s tette szája elé a kezét, mint aki tényleg sajnálja. De persze ezt flegmán.

Egy mély levegőt vettem és próbáltam visszafogni magam nehogy megüssem. Nem sikerült. Nem bírtam tovább. Ennyi volt. Fogaimat összeszorítva adtam neki egy pofont. Már egy kósza könnycsepp is elhagyta a szememet. A pofon elcsattanása után már Rob elkezdett felénk sétálni.
-Mi folyik itt?-kérdezte, mintha nem látta és hallotta volna.
-Elizabeth idejött és ok nélkül felpofozott.-adta az ártatlant.
-Ok nélkül?-akadtam ki.
-Na jó ezt most fejezzétek be! Vagy halkan megbeszélitek, amivel nem keltetek fel vagy menjetek máshova veszekedni. -mondta komoly arccal Rob. Úgy tett mintha nem hallotta volna mikor bevallotta Jessica mit tett.
-Elizabeth úgy is menni akart. Szerintem megbeszéltünk mindent. Meg amúgy is sietnie kell folytatni az anyja munkáját. Ő is mindekivel együtt volt.-na ezt nem kellett volna. Nem igaz, de ez mégis szíven szúrt. Engem ócsárólhatnak de a családom és a barátaim tabu. Főleg az anyám. Tudta, nagyon jól tudta, hogy az anyám meghalt és azt is hogy ez nekem mennyire fáj, épp ezért mondta. Büszke voltam magamra hogy ott, abba a pillanatba nem ütöttem meg.   Nem bírtam tovább rá nézni, így egy ajtócsapódással mögöttem távoztam. Gyorsan mentem haza, mondhatni futottam vagy inkább rohantam. Egyből fel siettem a szobámba és magamra zártam az ajtót.

Szóval....a szitu a következő: Magadra csuktad az ajtót és ülsz a szobádban egyedül, majd szétvet az ideg.
Valaki megint megbántott. Csak ülsz. Elképzeled milyen lenne kirontani a szobádból, elmenni hozzá és hozzávágni minden szót ami éppen akkor kijön a szádon..Megbántanád vele? Lehet. Érdekelne? Nem.
Elképzeled ahogy idegességedbe szétzúzod a fél berendezést.
Még mindig csak ülsz...már-már kerülget a sírás mégsem szólsz semmit. Még egyszer átfut ez a gondolatsor az agyadon és te még mindig csak magadban tartod az egészet...ülsz még mindig és tűrsz. Hogy meg ne tedd az előző gondolataid egyikét se, lefekszel az ágyadra és zokogsz. Míg nem álomba sírod magad.

Álmomból hangos csengőhangom kelt fel. Nem néztem meg ki az csak felvettem.
-Segíts!-hallottam meg a hangját.

Chapter 03. "Nem is vagyok gyerekes."

(Sziasztokˇˇ Sajnálom hogy késtem a résszel, de most voltak az utolsó dogák amik sokat jelentenek az év végi jegyekben. Ne felejtsetek el pipálni és ha elolvastátok akkor legalább az elolvastam-ot pipáljátok be hogy tudjam. Előre is köszi. Kellemes olvasást. Puszy)

-Nem tudom mikor jövök, de nem lesz több pár napnál. Ne csinálj semmi hülyeséget! Vigyázz magadra! Ne bulizz iskolaidőben! Járj rendesen suliba! Hallgass Adam-re!...-folytatta volna Brad, a papolást hogy mit szabad és mit nem, ha nem szólok közbe. De 3 okom is volt: 1 mert már baromira untam, 2 mert Brad el fog késni, 3 mert miután az utolsó részt mondta, a mellettem álló Adam arcára egy önelégült mosoly ült. Ki nem állhatom az ilyen mosolyt, akárki arcán is legyen.
-Jó, tudom, tudom.-mondtam unott arccal.
-De akkor tartsd is be!
-Te meg menj mert elfogsz késni.- mondtam, majd a nyakába ugrottam és megöleltem. Akármennyit is veszekszek vele, csak a testvérem és szeretem.
Miután kilépett Brad az ajtón, Adamnek még mindig nem tűnt el az arcáról a mosoly. Miért mosolyog? Sóhajtottam egyet majd felmentem a szobámba. El kell tűnnöm itthonról délutánra. Nem fogok egy napsütötte, szombati délutánon a szobámba kuksolni. Mit tehet ilyenkor egy tini lány? Felhívja a barátait!
Josh: A haverjaival focizik./ Ja még jó hogy a haverjai fontosabbak neki. Bár az utolsó percben szóltam szóval...
Kathy: Drake-kel van./ Újdonsült pár.
Hope: Családi összejövetel./ Sajnálom, mert utálja az ilyeneket.
-Szuper. De örülök. A barátokra mindig lehet számítani.-gondoltam magamba. Remélem éreztettem a szarkazmust.
-Elizaaa!!-kiabált Adam az utolsó magánhangzót hosszan elnyújtva. Mióta hív engem Elizának? Csak a barátaim hívnak Elizának és tudtommal ő nem az.
-Mi van?-kiabáltam vissza.
-Elmegyek, de nemsokára jövök.-kiabált.
-Felőlem. -mondtam normál hangerőn amit szerintem nem is hallott meg.

Otthon ülök a kanapén a tv előtt, limonádét szürcsölve. Észre se vettem mikor Adam belépett a házba.
-Egész szombaton a tv előtt akarsz ülni? -kérdezte mögém állva. Fejemet hátrahajtottam, ránéztem majd vissza a tv-re.
-Aha. -mondtam unottan.
-Miért vagy velem ilyen ellenséges? -kérdezte kis szünet után, miközben leült mellém. Hát, nem akartam neki hazudni így a szemébe mondtam. Vagyis inkább a fülébe mert közben nem vettem le a tv-ről a szemem. Pedig őszintén semmi érdekes nem volt benne.
-Nem vagy színpatikus.
-Miért nem? -faggatózott tovább. Ránéztem.
-Mert a tesóm haverja vagy és a tesóm haverjai mind bunkó parasztok. -adtam meg a számomra logikus választ. Bár ő ezt nem tartotta logikusnak, mégsem kérdezett vissza. Inkább egy incselkedőbb kérdés tett fel.
-És ha én kivétel vagyok?-megint az az önelégült mosoly amit ki nem állhatok.
-Nem vagy az. -mondtam szemrebbenés nélkül és visszanéztem a tv-re.
-Bebizonyítsam?-kérdezte, mire rákaptam a tekintetem.
-Hogyan?

Fél órával később, ruhám alatt fürdőruhával, indulásra készen álltunk. Igen jól olvastátok: álltunk. Adam-mel.
Beültem a kocsijába és indultunk a tengerpartra.

*Adam szemszöge* 

Csak azért hívtam el a tengerpartra mert nem akarom azt az időt amíg náluk vagyok rossz hangulatba eltölteni. De a végén egész jól éreztem magam. Mintha gyerek lennék újra és 8 éves módjára kergetőznék a tengerbe. Bár így is volt. Mellette újra gyereknek éreztem magam és elszállt minden gondom. Nem gondoltam volna hogy Brad húga tud jó fej is lenni. Sőt, egész jó a társaságában lenni. Nagyon szép, aranyos és kedves és még a humora is jó. Már kezdem megszokni a folytonos csipkelődését. Egyre színpatikusabb.

*Elizabeth szemszöge*

Nagyon jó volt a délután, míg el nem kezdett esni az eső. Mérges voltam az időjárásra hogy miért pont a legjobb pillanatomat kell mindig elrontani. Beültünk a kocsiba. Szinte egész úton az ablakon bámultam kifele. Néztem a lemenő nap halvány sugarait. Bámulásomba Adam halk kuncogása zavart bele. 

-Mi van? -néztem felé.

-Olyan gyerekes vagy.-mondta, mire én karba tettem a kezem.

-Nem is vagyok gyerekes. -kezdtem el durcázni. Elnevette magát. -Tudok felnőtt is lenni.-mondtam komoly arccal.
-Tényleg?
-Igen. Meg is mutatom. -azzal megfordultam és tovább néztem ki az ablakon.
Hamarosan megérkeztünk. Adam kiszállt az autóból és várta hogy én is kiszálljak. De én csak ültem tovább. Kinyitottam az ajtót és kiszóltam neki.
-Ha azt akarod hogy felnőttként viselkedjek, viselkedj te is úgy. -majd bezártam ismét az ajtót. Ő még mindig csak nézett rám. Kénytelen voltam újra kiszólni most már hangosabban- Nyisd már ki nekem az ajtót.-hát igen, a férfiak a nőknek kiszokták nyitni az ajtót. Elvileg. Elmosolyodott majd kinyitotta az ajtót. Most vagy azon mosolygott hogy kétszer is kinyitottam az ajtót majd visszazártam, vagy azon hogy még normális felnőtt se tudok lenni.
-Hölgyem.-hajolt meg.
-Köszönöm.-léptem ki az ajtón és bementem a házba.
Felmentem, levettem a fürdőruhám és átöltöztem. Lementem a konyhába, felbontottam apa egyik régi borát, töltöttem magamnak és Adam-nek is. Felvettem a poharat és átnyújtottam neki. Ő pedig elég furán nézett rám.
-Ezt isszák a felnőttek nem? -kérdeztem reménykedve hogy nem hiába küzdöttem a dugóhúzóval.
-De, de ez most..
-Valami probléma van, uram?-próbáltam illedelmesen mondani. Hát mit ne mondjak, jó színész lennék.
-Minden a legnagyobb rendben, hölgyem.-folytatta a színészkedést, majd belekortyolt a borba.

Megkóstoltam én is, de le is tettem. A töményet jobban szeretem.
Adam odament a telefonjához, nyomkodta majd elindult egy régi, lassú zene.
-Ilyen zenék vannak a telefonodon?-csipkelődtem vele.
-YouTube. -adta meg az egyszerű választ. Nyújtotta a kezét felém, gondolom felkért egy táncra.
-Nem..én nem tudom hogy kell erre táncolni.
-Nem tudsz keringőzni? -kérdezte.
-Öm..nem.-hajtottam le a fejem.
-Akkor majd megmutatom. -fogta meg a kezem.-A kezeid tedd a vállamra.
-Eddig oké, és tovább?
-Csak nyugi, majd én vezetlek.
Egész közel kerültünk egymáshoz. Éreztem az illatát. Hozzábújtam. Biztonságban éreztem magam.

A zene leállt. Egymás szemébe néztünk, még csak most vettem észre milyen szép zöld szemei vannak. Elmerültem bennük, és mire észbe kaptam ajkaink egymáshoz értek. Ez nem a bor, ez szenvedély hatása. De hogyan ha eddig utáltam, sőt most is utálom?! Elfelejtettem mindent. Nem volt se Josh, se Brad, se felelősség tudat, se szomorúság, se világ. Csak Én és Ő. Most mondhatnám hogy ajkai puhák voltak, csókja forró, lágy és egyben vad is, de a többi információt inkább megtartom magamnak. Ez amolyan magándolog. Megfogta a derekam, magához húzott és ledőltünk a kanapéra. Én a derekán ültem vagy inkább feküdtem és vadul csókoltam. Pólójának sarkát szorongattam. Ő benyúlt a pólóm alá és a gerincemen mentén végig húzta ujját, melytől kirázott a hideg. Én izmos hasán pihentettem egyik kezem a másikkal pedig hajába túrtam.
-Nem! Ezt nem lehet! Nekem barátom van!-szólalt meg bennem egy hang. Valószínűleg a bűntudatom.
-De lehet hisz élvezed. Akarod. Amit nem tudnak az nem fáj nekik.-mormogta a vállamon ülő ördög.
-Neked barátod van! Te se örülnél ha Josh ezt tenné veled. Ne legyél kurva!-suttogta a másik vállamon ülő angyal. Nem is tudtam hogy az angyalok is csúnyán beszélnek, de igaza volt.Már kezem a mellkasán járt, mikor feleszméltem. Eltoltam magamtól és leszálltam róla.
-Nem, ezt..ezt nem szabad.-dadogtam. Tarkóját vakarta.
-Sajnálom én..én..-dadogott ő is.
-Semmi nem te..én. Ö..tudod mit? Felejtsük el.-mondtam, ő bólintott, én meg felszaladtam a szobámba.

Trailer

(Sziasztok! Hát elkészült a trailer, remélem tetszeni fog! Ha már itt jártok örülnék egy pár pipának vagy kominak hogy folytassam-e a blogot vagy kezdjek újat.  Na, de abba hagyom a papolást hogy ne untassalak titeket. Puszy)