Csatlakozz a facebook csoporthoz: KATT IDE! Puszy)
*Rob szemszöge*
Még mindig jobb az hogy eszméletlenül viszem Josh szobájába, mint az hogy feladja egy hülye paraszt miatt. Hiába a haverom, én se néztem jó szemmel hogy kihasználja a csajokat, főleg nem Eliza-t aki oda volt érte.
Leraktam Josh ágyába és befeküdtem mellé. Nem hagyhattam egyedül ilyen állapotba és hogy bevalljam nem is nagyon volt ellenemre hogy vele aludjak.
Csörömpölésre keltem fel és az első az volt hogy megnézzem hogy Eliza még mindig mellettem van e. Miután megbizonyosodtam arról hogy még mindig mellettem alszik a második dolgom az volt hogy a telefonomra pillantsak hogy mégis mennyi az idő. 03:52
Elindultam megnézni Josht, aki a konyha asztalra támaszkodva, állt az ablak előtt és nézte a zuhogó esőt.
-Jól vagy? -kérdeztem.
-Aha, de te hogy-hogy itt vagy?-Szóval nem emlékszik semmire.
-Én és Eliza hoztalak haza.
-Eliza itt van?-kérdezte meglepetten.
-Igen de nem hiszem hogy akar látni.-mondtam neki miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet.
-Miért?Beszélj már értelmesen! Semmire nem emlékszek a tegnap estéből. Mi történt?-emelte fel a hangját.
-Mi történt? -kérdeztem sejtelmesen.- Az hogy ő tegnap idegesen felhívott hogy menjünk érted mert te felhívtad holt részegen ő meg aggódott. Elmentünk és te drogosan, részegen kinevetted és újra és újra elmondtad neki hogy minden este mással vagy az ágyba. Ezt hallgatta egész úton idáig és még akkor is mikor haza akartam küldeni nem ment, mert azt mondta hogy nem hagy magadra és itt marad veled. -mondtam, mire egy döbbent arcot kaptam, ezért folytattam.- Aztán még mindig kinevetted hogy milyen naív és elkezdted sorolni neki a neveket hogy kivel feküdtél le. Ekkor lett nagyon ideges és bezárkózott a fürdőbe. Fél óra múlva bekopogtam hozzá hogy mi van vele, nem nyitotta ki ezért betörtem és ő ott állt pengével a kezében és hozzá szorította a csuklójához és szerintem ha akkor nem ájul el akkor már nem élne. Hála neked.-mondtam megvetően mire ő is elég sokkos állapotba került.
-Most hol van? Beszélnem kell vele.-mondta és indult a szoba irányába
-Nem!-álltam elé.
-Miért?-mondta idegesen.
-Mert 1 hajnali 4 körül van és alszik, 2 nem hiszem hogy akar látni.
-De beszélnem kell vele. Én szeretem.
-Aha persze azért voltál mindig mással mi?
-Hagyj békén! Az más volt. Mikor Jessica azt mondta hogy megcsal akkor jöttem rá hogy szeretem.-mondta és elfordult az ablak felé. Ismét nézte az esőt.
-Jess hazugsága kellett ahhoz hogy ezt észrevedd végre?
-Hazugsága?
-Igen. Te hülye vagy és elhitted neki. Ide figyelj én a haverod vagyok, de lásd be hogy ez nagyon elbasztad.
-Bassza meg! Elcsesztem mindent!-ütött bele a konyhaasztalba.-És Lola hol van?-kérdezte egy kis gondolkodás után.
-Nem tudom már tegnap se láttam. Amúgy anyádék nem veled laknak?-váltottam témát én is.
-Vidékre utaztak.
Nem akartam többet beszélni vele ezért felmentem és befeküdtem Eliza mellé.
*Elizabeth szemszöge*
-Ti meg mit csináltok? Mi folyik itt? -kiabált Jessica.
Kinyitottam a szemem és még csak ekkor láttam hogy Rob mellett alszok és ráadásul a mellkasán. Hirtelen felkaptam fejem és felültem. Jessica az ajtóban állt.
-Na mi van? Máris mással vagy az ágyban?-nézett rám és Robra felváltva.
-Te mit keresel itt?-kérdezte Rob álmosan.
-Hát otthon nem voltál szóval csak itt lehettél.-nézett a bátyjára majd felém fordult.- Meg amúgy is jöttem Josh-hoz.-mosolygott rám. Én már a cipőmmel bajlódtam és inkább rá se néztem.
-Hova mész?-kérdezte a mellettem fekvő Rob.
-Biztos megy új pasikat keresni. Mert már téged is megunt.-mondta mosolyogva Jessica. Ó, ha lenne nálam egy jó kis balta...
-Pofa be! Ne ugass bele az életembe úgy hogy nem is ismersz! Miért van neked akkora egod? Mire vagy te annyira büszke? Arra hogy épp hogy betöltötted a 18-at máris többen voltak veled mint velem?!-kiabáltam. Mivel most valószínűleg nem tudjátok hogy hogy van ez az életkoros dolog elmondom. Szóval én nem sokára 19 leszek, ő pedig a múlt hónapba volt 18.
-Lehet azért mert én jobb vagyok mint te. -mondta büszkén. Se erőm, se energiám nincs veszekedni. Felvettem a cipőm és felálltam az ágyról, de ahogy felálltam vissza is ültem mert megszédültem.
-Jól vagy?-kérdezte Rob.
-Csak sokkolta az igazság.- mondta Jessica, az előbbi megjegyzésére értve.
-Most már tényleg kussolj Jessica! Húzz haza vagy menj le Josh-hoz vagy csinálj amit akarsz, csak húzz el!-kiabált Rob a húgával. Jessica egy grimasszal az arcán kiment. Én megkerestem a táskám, előkotortam a telefonom és megláttam hogy Adam egész éjszaka hívogatott. Remélem nem szólt Bradnek és apának mert ők kinyírnának ha megtudnák hogy ma nem megyek suliba. Még rápillantottam annyira hogy az időt megnézzem,(10:27) majd visszacsúsztattam a táskámba és felálltam. Ezúttal sikeresen.
-Várj, elviszlek!-mondta Rob és már öltözött is. Ami azt jelenti hogy felvette a pólóját és húzta a cipőjét. Még csak most láttam milyen kockás hasa van.
-Nem kell. Nincs messze gyalog.-próbáltam kibújni az alól hogy elvigyen.
-Zuhogó esőbe?-kérdezte egy enyhe mosollyal az arcán.
-Nem zuhog csak csepereg egy kicsit.-ahogy ezt kimondtam dörgött egyet az ég, amire mindketten elnevettük magunkat és elindultunk az ajtó felé. Át kellett menni a nappalin ahol Josh és Jessica egymással szemben ülve beszélgettek. Hánynom kellett mindkettőjüktől.
-Eliza várj beszélnünk kell. -állt elém Josh.
-Hagyj békén! Nem akarok veled beszélni.-kerültem ki.
-De beszélnünk kell.-kapta el a kezem.
-Engedj el! -próbáltam kezét leszedni a kezemről.
-Először hallgass meg. -mondta erőszakosan.
-Ez fáj. Engedj már el!-rángattam a kezem.
-Hallod engedd már el! -állt elém Rob, mire végre elengedte a kezem, én meg gyorsan elindultam az ajtó felé. Lehet hogy van még valami hatása a tegnapiból Josh-nak mert soha nem volt ezelőtt ilyen velem. Megijesztett. És bár tudom hogy nem a legjobb ötlet elfutni a problémák elől, de nekem ennyi bőven elég volt. Soha többé nem akartam látni.
Elszaladtunk Rob kocsijához és gyorsan beültünk. Hiába futottunk, így is csöpögött a víz a hajamból.
-Még hogy nem esik. -mosolygott. Majd beindította a motort és rám nézett.
-Szereted a sütit?
Rob-al szembe ülök a kávézóba és a gofrim elfogyasztása után a kávémat kortyolom. Egész eddig csendbe ültünk és csak annyi párbeszéd volt hogy leadtuk a rendelést.
-Köszönöm.-törtem meg a csendet két korty között.
-Mit?-kérdezi mosolyogva.
-Mindent.-viszonoztam a mosolyt.
-Ne köszönd. Sőt én kérdek bocsánatot.
-Miért?-kérdeztem.
-Mert nem mondtam el semmit.-nézett a szemembe.
-Semmi baj. Én is ezt tettem volna ha a legjobb barátom megkért volna.-mondtam megértően majd megittam az utolsó korty kávét is. Ő is ezt tette, majd fizetett és elindultunk vissza az autóhoz.
-Ha az számít valamit én mondogattam neki hogy ne csinálja ezt. -mosolygott úgy hogy engem ez a mosoly nevetésre késztetett. Majd beszálltunk az autóba. Inkább el se képzelem mit fog mondani Adam és csak remélni tudom hogy nem köpött be apáéknak. Na, meg azt is hogy nem ma jutott eszébe a bátyámnak hogy haza akar jönni. Egy sóhaj hagyta el a számat mikor mindezt végig gondoltam.
-Mond.-szólalt meg vezetés közbe Rob.
-Mi?-eszméltem fel.
-Mi volt ez a nagy sóhajtás?-kérdezte.
-Csak belegondoltam hogy otthon mennyit fognak nekem papolni és hogy hány év szobafogságot fogok kapni.-túloztam. Nem szoktam szobafogságok kapni. Ezt ő is tudta hisz csak nevetett. Túl régóta ismer. Akkor ismertem meg mikor Josht. Megint. Akármire is gondolok mindig ő jut eszembe.
-Ne gondolj rá. -mondta. Mégis honnan tudta? Lehet gondolatolvasó. Persze erre a mondatára én egy értetlen fejet vágtam.- Láttam az arckifejezésedből hogy rá gondoltál. Eltűnt a mosoly a szádról. -mosolygott. Akkor mégse gondolatolvasó, csak jó emberismerő.
Már csak azt vettem észre hogy az autó nem mozog alattam. Mikor ki akartam szállni Rob megfogta a kezem.
-Figyelj.-nézett mélyen a szemembe.-Attól hogy utáljátok egymást, én még nem szeretnélek elveszteni. Te nem ezt érdemelted és ez nem a te hibád. Szeretném ha továbbra is barátok lennénk és tartanánk a kapcsolatot.-mosolygott.
-Én is szeretném.-viszonoztam mosolyát.
-Hívj hogy ha bármi baj van vagy ha csak beszélgetni akarsz valakivel. Rám számíthatsz. -ölelt meg.
-Köszönöm. -mondtam, miközben viszonoztam ölelését, majd kiszálltam a kocsiból. Intetten neki és bementem a házba.
Amint beléptem négy ideges szempárral találkoztam. Hogy kik voltak a tulajdonosok? Adam, Brad, apa és egy idegen nő aki a kezét fogta.
-Hol voltál és miért nem voltál suliba?-kérdezte apa szigorú tekintettel.
-Neked is szia.-válaszoltam unottan.
-Kérdeztem valamit.
-Volt egy kis incidens és ezért.
-Szóval buliztál.-mondta Brad.
-Nem, nem buliztam. Ha tudni akarjátok Josh-al vesztem össze és nem volt kedvem suliba menni.-mondtam idegesen, mire mindenki döbbenten nézett és valószínűleg látták azt hogy a könnyeimmel küszködök. Gyorsan témát kellett váltanom. -És ő ki?-néztem nem túl barátságosan az apám mellett álló szőke nőre.
-Öhm..tudod...-dadogott apa.- Ő Mandy..és..hát ő a nevelőanyád.-oké na itt kaptam sokkot. Mi az hogy nevelőanyám? A anyám 1 éve halt meg és az apámnak máris új barátnője van? Ennyi a gyászolás? Ezt kapja az a nő aki szerette, mellette volt és még gyereket is szült neki? Irtó dühös voltam apámra és Brad-re is mert ők már tuti tudtak erről, hisz az ember nem 2 nap alatt lesz szerelmes.
-Jól vagy? -zökkentett ki a gondolatmenetemből Adam hangja. Bár észleltem hogy kérdezett valamit hang nem jött ki a torkomon.
-A nevelőanyám? Na jó, ugye most vicceltek.-néztem rájuk, de ők nem válaszoltak. Pedig most még ennek Brad szar humorának is örültem volna.- Jézusom! Anya még csak épp hogy meghalt és máris...Úr Isten!-hüledeztem. Komolyan nem akartam elhinni.
-Figyelj tudom hogy ez nehéz most és tudom hogy nem tudom pótolni anyukád de..-kezdett bele Mandy. Az a nyávogós hang az agyamra ment.
-Hát nem! És soha nem is fogod!-vágtam a szavába és felszaladtam a szobámba. Sírtam. Sírtam mindenért. Most minden összejött. Épp hogy felmentem és bevágtam magam az ágyba kopogtak.
-Akárki vagy nem vagyok rád kíváncsi! -kiabáltam olyan hangosan hogy nem csak az hallotta aki az ajtóm előtt állt, hanem azok is akik lent voltak. Mit sem törődve hogy mit kiabáltam ki az imént, aki kint volt benyitott és leült mellém. Én az oldalamon feküdtem háttal annak aki az ágyamon önkéntesen foglalt helyet. Sóhajtott egyet és ebből már tudtam hogy nem lehet más mint a bátyám.
-Én se örülök ennek, de ha apa boldog vele.-fogta meg a vállam. -Legalább nézz rám.-kérte. Megfordultam és rá néztem.- Próbáljunk meg jó fejet vágni ehhez az egészhez. Oké? -nézett rám kedvesen.
-Tca-cammogtam.-Jó-sóhajtottam. Enyhén rám mosolygott majd megölelt.
-Büszke vagyok rád.-mondta.
-Miért?-kérdeztem meglepődve.
-Mert szakítottál azzal a féreggel. Remélem örökre.
-Menj már innen-dobtan neki nevetve egy párnát.- Ez nem büszkeség.
-Nézd az én szemszögemből. Nem kell többet azon aggódnom hogy milyen hülyeségbe visz bele.-mosolygott.- És miért szakítottál?-érdeklődött.
-Mert megcsal.-mondtam szomorúan.
-Most mondanám hogy én megmondtam, de...
-De te jó testvér létedre nem teszed hanem együtt érzel. -fejeztem be mosolyogva a mondatát.
-Dehogy is! Nem mondom, hanem kiabálom. Én MEGMONDTAM!-kiabálta. Még jó hogy sok párnám volt. Hozzávágtam még egyet.
-Köcsög vagy! -mondtam duzzogva.
-Köcsög? Szerintem elég helyes vagyok, úgy hogy elmegyek egy kínai porcelánnak is.-nevetett és akármennyire is fanyar humora van nevettem. Mindig fel tud vidítani. Megöleltem és a mellkasába fúrtam tekintetem.
-Utállak! -mondtam a mellkasába. Ő eltolt és a szemembe nézett.
-Azért remélem azt a férget nem így utálod. -mosolygott, majd megölelt.-Gyere menjünk le mert már kész az ebéd.
-Jó.-álltam fel az ágyról.
-De először ígérd meg hogy kedves leszel. -jöttünk ki a szobámból.
-Megpróbálok. -mormogtam a lépcsőn menet.
-Hogy ízlik? -kérdezte Mandy az asztalnál ülőktől, miközben mindenki megkóstolta a spagetitt. A válasz általában az volt hogy "finom" meg "nagyon jó". Mandy rám nézett és várta az én véleményem is. Akármennyire is próbáltam kedves lenni, egyszerűen rá voltam mérges mikor ő semmiről nem tehet.
-Anya finomabbat csinált.-dörmögtem az orrom alatt és valószínűleg csak a mellettem ülő Brad hallotta mivel oldalba lökött. -Khm..finom.-erőltettem végül magamra egy mosolyt.-És te mikor indulsz? -kérdeztem kis idő múlva Adamre nézve.
-Miért kérded?-kérdezett vissza.
-Hát mert nem úgy volt hogy ahogy Brad hazajön te mész?-kérdeztem.
-Öm..még maradok. Miért el akarsz küldeni? -Mosolygott amolyan "na most csapdába csaltalak" fejjel. Na most erre nem akartam és nem is tudtam válaszolni. Őszintén nem akartam hogy elmenjen de azt se hogy maradjon. Utáltam és egybe éreztem valami olyat iránta ami több mint barátság, de kevesebb mint szerelem. Mérges voltam rá, viszont neki köszönhettem hogy rájöttem az igazságra.
-Köszönöm. Elég volt.-álltam fel az asztaltól. Adam arcán egy győztes mosoly jelent meg, pedig nem nyert csak..csak..na jó, lehet hogy most nyert. Valószínűleg ezt ő elkönyvelte magának egy igennek, pedig ez nem egy igen. De nem is nem.
Felmentem a szobámba, bekapcsoltam a laptopom és felmentem skype-ra. Valakinek aki megért el kellett mondanom mindent. Mindent ami történt és mindent amit éreztem. Kinek másnak mondhatja el az ember az összes gondját, baját ha nem a legjobb barátainak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése