Chapter 08. "Pénteken ő fizet"

*Josh szemszöge*

-Ha elég bátor csaj voltál ahhoz hogy ki üsd Jess-t, akkor ehhez a játékhoz is. Nem? -kérdezte Eric mosolyogva Eliza-tól, mikor beléptem a szobába. 

-Mit akartok játszani? -kérdeztem Eric-től. 

-Vetkőzős pókert. -mosolygott. Eliza meglepetten nézett rá és láttam rajta hogy nem épp ez a játék a kedvence. 

-Szerintem játszunk valami mást. -mondtam. Nem akartam hogy lássák Eliza-t fehérneműben és én se akartam a fiúkat látni, hisz nem kérdés, ebbe a játékban én vagyok a legjobb, szóval nem magam miatt aggódtam. 

-Nem! Ez  egy tök jó játék. Játszunk! -nézett rám amolyan "ne hogy azt hidd" fejjel. Csak azért akarja ezt játszani hogy idegesítsen. És mit ne mondjak...sikerült neki. 

Lola hazament, de szerintem így volt a legjobb. Nem neki való ez a játék, hisz a húgom. David és Eric már boxerba vannak, Rob és én pedig nadrágba. Eliza még ruhába volt mert kihasználta hogy nő és mindig valami csecsebecsét vett le. Nem is tudom minek neki annyi karkötő meg nyaklánc.

-Haha. Na fiúk mi lesz ha nem ti nyertek? -nézett Eliza Eric-re és David-re nevetve. 

-Szerintem te se akarod hogy ők veszítsenek. Ahogy én se. -nevetett Rob. 

-Viszont veszíteni se akarok. -vágta rá Eliza. 

-Pedig te vagy már csak teljesen felöltözve és ha jól tudom már se zokni, se semmilyen ékszer nincs rajtad. -mosolygott David. 

-De jól informált vagy. -mosolygott Eliza. -Viszont a jövőbe nem látsz. 

-Akkor nézzük mi lesz a jövőbe. -fordította fel a lapjait David, mire mindenki felfordította. Eliza arcán a meglepődöttség látszott a legjobban és már tudtam hogy veszített, mert nem fordította fel a lapjait. 

-Na mi van? -incselkedett vele David. 

-Csaltatok! -színlelt felháborodottságot miközben mosolygott Eliza. 

-Na gyerünk! Vetkőzz. -buzdította Eric.

-Úgy se fogod. -néztem rá, amit kihívásnak vett. Nem láttam még nőt ilyen gyorsan levenni a pólóját, pedig láttam már egy párat. Miután levette, David füttyentett Eric pedig egy sóhajtás kíséretében kiadott egy húú-hangot. Rossz volt látni hogy nyál csorgatva néznek rá, de a legrosszabb az hogy életem szerelme itt ül tőlem egy karnyújtásnyira és mégsem lehet az enyém.
-Ki megyek inni addig osszatok. -állt fel Eliza, majd egy győztes mosolyt villantva elhagyta a szobát. Felálltam és elindultam utána.
-Héj. -szólt utánam Rob és fenyegetően nézett. Aprót bólintottam hogy semmi baj nem lesz és tovább mentem a konyha irányába. Egy rövid folyosó volt a nappali és a konyha között.
Lassan odasétáltam mellé, kb. 3-4 lépésnyire és néztem. 

-Mi van? -nézett rám idegesen. Ez tetszett. Nagyon szexi mikor így néz.
-Nem válaszoltál még a kérdésemre. -léptem egyet felé, ő pedig automatikusan hátra lépett.
-Milyen kérdésedre? -mért végig, majd egy nagyot nyelt. Dühös volt rám, szemei szikrát szórtak.
-Szeretsz? -villantottam egy féloldalas mosolyt és léptem közelebb. Hátra akart lépni de a konyhapult megállította.
-Szeretlek-e? -emelkedett egy oktávval feljebb a hangja és lett hangosabb. Mutató ujjam a szám elé tettem ezzel jelezve hogy ne ordibáljon.- Összetörtél, megaláztál, játszottál velem, napokig folyamatosan sírtam miattad, nem aludtam, minden nap meg akartam halni, nap mint nap azzal a tudattal keltem fel hogy mekkora egy idióta vagyok, félve mentem a suliba hogy megint látnom kell téged, a padlón voltam miattad. -mondta halkabban és egy könny folyt végig az arcán. Rosszul esett amit mondott. Sajnáltam és soha életemben nem gondoltam volna hogy ez mind miattam történt.- És még mindig nem hiszem el hogy öngyilkos akartam lenni egy ilyen féreg miatt. -mondta undorral az utolsó pár szót, amit jelzőként használt rám és fájdalmasan felnevetett. -És még azt kérdezed szeretlek-e? -nézett értetlen fejjel. Közelebb léptem hozzá. Éreztem a leheletét. Öt centi, ha lehetett közöttünk. Egymás szemébe néztünk. Fájdalmat láttam, könnyektől csillogó szemébe. Letöröltem az arcáról egy könnycseppet. Tekintetem az ajka és a szemei közt cikáztak, ahogy övéi is. Egyszerre gondoltunk ugyanarra és egyszerre is tettük meg. Vad csókolózásba kezdtünk, s míg egyik kezem a derekán pihent, a másik pedig a gerincén csúszott végig, ő a hajamba túrt. Egymás szájába "turkáltunk" mikor hirtelen, mellkasomtól fogva elnyomott magától és lesütötte a szemét. Megbánta. Vállamnak neki menve rohant el mellettem.

*Elizabeth szemszög*

Nem kellett volna megtennem, de nem bírtam ki. Nagyon hiányzott már az ölelése, a csókja és minden ami Ő. Az érzelmeim vezéreltek és nem a józan eszem. Olyan jó volt érezni az illatát hogy nem akartam soha elhagyni, de aztán végig futott az agyamon minden amit tett és Jessica is. Dühös voltam magamra hogy még mindig szeretem, de nem tehetek ellene. Ezután minden erőmmel azon leszek hogy kiöljem magamból az iránta való pozitív érzelmeimet. Nem akarom soha többet látni, bár ez tudom lehetetlen. Nem akarom, de mégis szeretem.

Berohantam a szobába, felvettem a pólóm, felkaptam a táskám és kirohantam az ajtón. 

-Állj meg! -kiabált utánam Rob, de figyelmen kívül hagytam. -Elizabeth Ross! -futott utánam és elkapva a kezem maga felé fordított. Fátyolosan láttam a könnytől, de még így is észrevettem aggódó és egyben dühös tekintetét. -Mi történt? -fogta meg mindkét kezével a vállam és hajolt egy kicsit lejjebb hogy szemembe nézhessen velem. Nem jött ki egy hang se a torkomon. -Bántott? -nézett a szemembe. Nemlegesen ráztam a fejem. Soha nem bántana. -Akkor mi történt? Az Isten szerelmére, mondj már valamit! -emelte fel a hangját, amitől összerezzentem. Nem azért mert féltem csak pusztán megijedtem. Ti is megijednétek ha az az ember aki eddig csendben, szinte suttogva beszél hirtelen hangosan megszólalna melletted. 

-Én..én.. -dadogtam. Egyszerűen nem bírtam még a saját számból se hallani. 

-Kérlek szólalj meg. Eliza. -szinte már könyörgött. -Hallod?! -rázott meg egy kicsit a vállamnál fogva. 

-Megcsókoltam, bassza meg! Megcsókoltam! -kiabáltam idegesen, de nem Robra haragudtam hanem magamra. -Nem tudom miért csak ideges lettem rá, elmondtam neki mindent, meg hogy teljesen kikészültem tőle és már csak akkor kapcsoltam mikor már megtörtént és ahhj. Mekkora barom vagyok! -engedtem utat az előbb visszatartott könnyeimnek. Vállamnál átkarolva magához húzott és szorosan megölelt. Visszaöleltem, s arcomat vállába fúrtam. Elkezdte simogatni a hátam és közben csitítgatott hogy ne sírjak. Valamennyire sikerült is megnyugodnom míg meg nem hallottam a hangját. Közeledett felénk. Jobban szorítottam Rob-ot, mire oldalra nézett. Kibújtam öleléséből és félig mögé, félig mellé állva néztem a közeledő alakot. 

-Eliza beszéljük meg. -szólalt meg mikor ideért hozzánk. 

-Nem akarok beszélni. -mondtam erőtlenül és a végén elcsuklott a hangom.
-Kérlek. -nézett rám könyörgően. Mindketten engem bámultak, válaszomat várva.
-Tudom hogy egy bunkó gyökér, de azok után ami történt legalább hallgasd meg és ezt nem azért mondom mert a haverom, hanem mert szerintem te is nyugodtabb lennél ha megbeszélnétek. -mondta Rob, s felém fordult. -És nehogy haza menj, maradj itt, majd reggel hazaviszlek. -majd megveregetve Josh hátát, mikor elment mellette. Ketten maradtunk a ház előtt. A kihalt utcát a néhány méternyire lévő lámpaoszlopok világították be, de még így is félhomály volt. Az ég ködös, a hold is alig látszott a sötét felhők miatt. Egyedül a csillagok ragyogták be a sötét eget.
-Nem kérem hogy egyből a nyakamba ugorj és megbocsáss, csak hallgass meg. -töri meg a csendet és eggyel közelebb lép így elérve hogy alig fél méter legyen köztünk. Nem lépek hátra mert nem tudom mit akar mondani és gondolom nem kiabálni akar hogy 5 méterre is hallják. Aprót bólintok az előbbi kijelentésére hogy folytassa. -Miután összejöttünk, rá 9-10 hónapra, mikor elmentünk bulizni, akkor jöttem rá hogy elköteleztem magam és már nem csajozhatok. Rám jött a kapuzárási pánik és..akkor voltam mással a kapcsolatunk kezdete óta először. Nem jöttél rá, így jött egymás után a többi...Aznap mikor elhagytál akkor jöttem rá hogy mit veszítettem. Tudod megszoktam hogy te mindig ott vagy nekem és nem fogtam fel hogy mi van akkor ha már nem leszel. Megbántam és soha nem tenném meg ezt újra. Szeretlek és nagyon hiányzol, s akármit is teszek, egyszerűen nem tudlak elfelejteni. Jess pedig...igen ő volt életem legnagyobb hibája. Tudom hogy nem mentség, de nem tudtam mit tegyek hogy visszaszerezzelek, ezért féltékennyé akartalak tenni. -mondta és bár a félhomályból alig láttam az arcát a szemei őszinteséget sugároztak. Akaratlanul is keserűen felnevettem, mikor azt mondta hogy féltékennyé akart tenni Jessica-val. Komolyan vele? Erre miért nem gondolt eddig? Hogy elveszít? Ja igen, mert mindig az kell neki amit nem kaphat meg. Mr. Nagymenő nem állapodik meg egy lánynál. Amúgy már csak az érdekelne hogy melyik nyálas szappanoperából szedte ezt a szöveget, igazán megható.
-Ennyi? -kérdezem türelmetlenül.
-Te nem hallottad amiket az előbb mondtam? -kerekedtek el szemei.
-De. -válaszoltam közömbös hangon mintha csak azt mondtam volna "szia". Bár még azt is lelkesebben mondanám. Mit várt? Hogy ezek után hinni fogok neki?
-Én kiöntöm neked a szívem, te meg nem mondasz rá semmi? -kérdezi meglepetten és egyben felháborodva is. Milyen jó hogy úgy kezdte nem vár tőlem semmit csak hallgassam meg. Na ennyit a szaváról.
-Miért most essek hasra, vagy mi? Össze-vissza hazudozol mindent itt nekem hogy bocsássak meg, aztán meg kezdődik minden elölről. Kösz, de ebből nem kérek. -mentem el mellette a ház irányába de ő kezem után nyúlt és maga felé fordított.
-Akkor az előbb az a csók mi volt? -kérdezte, most már kicsit mosolyogva.
-Azt mondtam nem bocsájtok meg, nem azt hogy nem szeretlek. Ez a baj. Hogy nem tudok 11 hónapot csak úgy elfelejteni. De remélem élvezted a csókot mert az volt az utolsó amit tőlem kaptál. -rántottam ki a kezem, kezei közül és bementem a házba. Mikor beléptem a nappaliba mindenki engem nézett. Megálltam középen és én végig néztem rajtuk. Úgy bámultak mintha valami királylány lennék.Vagy mintha a jövőből jöttem volna.
-Mi van? -kérdeztem enyhe mosollyal az arcomon. Ők egymásra néztek, míg végül Rob szólalt meg.
-Kibékültetek? -kérdezte. Mosolyogva megráztam a fejem. Soha nem fogom kimutatni az igazi érzéseim mások előtt. És mivel nem csak Rob volt itt, ezért mosolyba fojtottam minden érzelmem.
-Soha. -mondom alig hallhatóan. Fájt az igazság, de ezt már eldöntöttem.
-Hát akkor van egy kis baj..-kezdte el a tarkóját vakarni, mire furán néztem rá. -Csak egy szoba van.-mondta és mivel láttam rajta hogy ez nem minden, csak bámultam rá míg folytatta -És egy francia ágy. -nyögte ki. Nem! Nem! Nem fogok Josh mellett aludni. Épp hogy próbálom elfelejteni, erre pechemre vele kell aludnom.
-Mi? És mi van ha...valaki más...-kezdtem bele, de Rob félbeszakított.
-Nem fogunk fiú mellett aludni ezt te se gondolod komolyan. -mosolygott. -Te pedig vagy mellettem vagy Josh mellett aludnál, mert mellettünk már úgy is aludtál,  de mivel az ágyam egy személyes ezért nincs más választás. -mondta együttérzéssel. Legalábbis azt hitte. Láttam rajta hogy hazudik. Túl régóta ismerem és tudtam hogy valami trükk van benne.
-Mivel fizetett le? -kérdeztem rá egyből. Biztos voltam benne hogy valamit fizetett neki. Mosolyogva kérdeztem mert csak ők lehetnek ilyen gyerekesek.
-Pénteken Ő fizeti az összes piánkat. -hajtja le a fejét Rob. Nevetek rajta, mert tényleg úgy viselkedik mint egy 4 éves akit rajtakaptak hogy titokba csokit eszik ebéd előtt, de ez a nevetés is csak felszínes. Belül dühöngök és már nem maradt egy épp berendezési tárgy se. Elegem van már a folytonos hülyeségéből. Persze, jön nekem a már jól el gyakorolt dumájával, hogy most jött rá hogy szeret. Hagyjon már, de meg fogja bánni. Ha Josh így játszik akkor én is.
-A vendég szoba? -kérdezem egy sóhajtás kíséretébe, mert úgy sincs más választásom. Ő bólint én pedig elindulok a már jól ismert házba a vendég szoba felé, de még előtte vissza kiáltok -Aztán nekem sokat igyatok pénteken. -mosolygok, mire bólint.



-Ajánlom hogy ne gyere át a térfelemre. -mutatok az ágy közepére, s fenyegetően nézek Josh-ra aki csak mosolyog. Én Rob egyik pólójába alszok, ami comb középig ér, Josh pedig boxerbe. Miért is venne fel több ruhát? Mondjuk már úgy is láttam és tudom hogy nem az a szégyenlős fajta, de akkor is.
Befekszek az ágyba és még csak akkor veszem észre hogy egy takaró van.
-Na jó, szerezz magadnak takarót, mert én biztos hogy nem fogok veled egy takaró alatt aludni. -húzom el tőle a takarót.
-Na ne szórakozz. -húzza vissza a takarót. -Takaró nélkül megfagyok. -takarózik be.
-Talán ha felvennél valami normális ruhát. -húzom vissza a takarót, de nem az egészet. Ezt addig fogja csinálni amíg el nem éri hogy feladjam. Végül is kibírom utoljára.
-Én se tehetek a helyzetről. Ez van, ezt kell szeretni. Bár nem mintha nem tetszene. -mosolyodik el. De jó hogy szemrebbenés nélkül hazudik. Bár én tudnék ilyen jól hazudni, úgy hogy még lelkiismeret furdalásom se legyen. Azóta is furdal, mióta azt mondtam nem volt semmi köztem és Adam közt. Bár nem hazudtam, mert az amire ő gondolt az nem történt meg.
-Ohh, és ezek után higgyek neked? Hogy most is hazudsz. -néztem rá komolyan és az eddigi ülő helyzetemből, hátra vágtam magam az ágyba. Értetlenül nézett rám. -Jaj, tudom hogy pénteken te állod a piát. -forgatom meg a szemem.
-Hát lehet hogy mégis van közöm a helyzethez. -fekszik le mellém. -De én élvezem. -villant egy féloldalas mosolyt.
-Én meg nem. -mondom unottan és elfordulva az oldalamra fekszek. Lekapcsolta a villanyt és befeküdt mellém. Csendben feküdtem, de nem tudtam elaludni. Ahogy Ő sem. Lassan mindig egyre közelebb jött hozzám. Direkt nem mozdultam. Egy kezet éreztem meg a derekamon és akkor lett elég. -Most vedd le a kezed, mert eltöröm. -fenyegettem meg, mire felkuncogott. A megfenyegetésben mi olyan vicces? Bár ha az erőviszonyokat nézzük, tényleg van mit nevetni. Közelebb vont magához és még jobban ölelt. Na itt volt elég. Lelöktem a kezét és szó szerint arrébb rugdostam.
-Hé! Ne legyél már ilyen. -jött ismét közelebb. Kezemmel, lábammal, lökdöstem és rugdostam le az ágyról, addig amíg padlót nem fogott. Szó szerint.
-Ne gyere fel az ágyra. -parancsoltam rá.
-Imádom mikor ideges vagy. -mosolygott. Hogy lehet valaki ekkora paraszt? És én vele jártam. Jézusom...
-Fogd be! -szorítottam belé a szót, mikor már nyitotta a száját.
-De kemény a föld. -ütögette meg a földet. Nem mondja hogy kemény a föld? Miért milyen legyen? Megfogtam egy párnát és ledobtam neki, szándékosan fejbe vágva vele. Kiadott egy "auu" hangot, én meg inkább rá se figyeltem, csak visszafeküdtem. Hangosan sóhajtott, utána pedig lefeküdt a földön.
-Szeretem mikor ilyen tüzes vagy. -mozgolódik a földön.
-Kuss! -mondom ki a végszót.



Mások arra kelnek hogy besüt a nap, csiripelnek a madarak, esetleg az ébresztő órájukra, de én nem. Én arra keltem hogy a fiúk hangosan nevetnek az ajtóban. Felültem és először magamra néztem hogy min nevetnek, de rajtam semmi fura nem volt. Lenéztem a földre, Jos még aludt. Értetlenül néztem rájuk.
-Azért fizeti a piát hogy a földön aludjon. -szűrte ki a fogai közt Eric, aki még mindig alig kapott levegőt a nevetéstől. Josh még mindig aludt.
-Jah, igen. -mosolyogtam ártatlanul. -Át jött a térfelemre. -magyaráztam, haverjuk földön alvásának miértjét.
Miután mindenki kinevette magát, Josh felkelt, én pedig készen voltam az indulásra és már az ajtóban húztam fel a cipőm.
-Na sziasztok, hazamentem. -kiabáltam a nappaliba.
-Nem engedlek egyedül haza. Elviszlek. -ajánlotta fel Rob. Épp a kabátjáért nyúlt, mikor pittyogott a telefonja.
-Francba. -mondta a képernyőt bámulva. -Anyámék mindjárt itthon vannak. Rendet kéne raknom. Majd Josh elvisz. Szia. -puszilta meg a homlokom, meg se várva a válaszomat eltűnt. Nem baj hogy nem vagyok már 5 éves gyerek akit mindenhova kísérgetni kell, az se baj hogy csak 10 percnyire lakok. Nem akartam veszekedni csak minél hamarabb hazaérni. Nem sokat aludtam éljel. Az a tudat hogy az exed ott fekszik melletted, nem épp a legmegnyugtatóbb. Bevágódtam a kocsiba és egész úton meg se szólaltam. Szerencsémre ő se szólt hozzám. Csak idétlenül mosolygott.
Nem sokára megérkeztünk. Egyből kiszálltam mindenféle köszönés és egyéb nélkül. Az ajtónkhoz sétáltam és éreztem hogy valaki van mögöttem. Hátrafordultam és meglepődötten néztem Josh-ra.
-Azt mondtam Rob-nak hazakísérlek és még a házban lehet betörő, gyilkos vagy akármi, úgy hogy amíg be nem mentél a házba és meg nem nézted hogy van e bent valaki, addig nem megyek el. -nézett rám elszántan. Ez még az ő szájából is hülyeségnek hangzott, de mint már említettem nem akarok vele veszekedni. Ráhagytam. Megrántottam a vállam és bementem, de ami bent fogadott arra nincs kifejezés...